RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Ujhelyi képviselőtársam két felvetésére szeretnék reagálni. Egyrészt azt mondta, hogy Magyarországon ugyanolyan a helyzet, mint az Európai Unióban. Azt kell mondjam, képviselő úr, hogy nem, egy kicsit rosszabb. Magyarországon a termékenységi ráta 1,3, az Európai Unióban 1,45, de azt kell mondjam, hogy az Európai Unió országai nagyon nagy szórást mutatnak. Franciaországban a tavalyi évben sikerült megoldani, hogy a termékenységi ráta 2 fölé kúszott. A skandináv országokban is 1,7-1,8, de vannak olyan országok is, amelyek rosszabbul állnak nálunk, de olyan ország nincsen, ahol a fogyás régebb óta fennáll, mint Magyarországon. Ebből kifolyólag Magyarország ma az Unióban a legrosszabb helyzetben van, a legrégebben fogy Magyarországon a népesség.
A másik: szóba került itt, hogy melyik kormány hogyan is állt, mint is állt, mi történt itt a családpolitika tekintetében. Azt gondolom, hogy két hihetetlen nagy törés volt a demográfiai mutatók, a születések száma tekintetében Magyarországon; az egyik a Bokros-csomagot követően, ahol 1995-ben még 112 ezer gyerek született, és '97-re a Bokros-csomagot követően ez 12 százalékkal 100 ezerre csökkent.
A másik ilyen hatalmas törés a demográfiai trendekben 2008 és 2010 között következett be, szintén önök voltak kormányon. 99 ezer gyerek született 2008-ban, 2010-ben pedig 90 350, mintegy 9 százalékkal csökkent az önök kormányzása alatt (Dr. Ujhelyi István közbeszól.) egyébként a születések száma, miközben az összes többi időszakban, ha megnézi az idősorokat, akkor többé-kevéssé stabil vagy minimális változást mutatott évről évre. Úgyhogy azt gondolom, hogy igenis a családpolitika rövid távon hihetetlen rombolást tud végezni, és az a helyzet, hogy ezt a rombolást, amit egyik évről a másikra össze lehet hozni, egy felelős családpolitika csak nagyon lassan tudja visszaépíteni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés