RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A statisztikai adatokról ma már sokszor beszéltünk, és az 1,3-as termékenységi ráta gyakorlatilag azt jelenti, hogy a reprodukcióhoz szükséges gyerekeknek mintegy a kétharmada születik csak meg, egyharmada nem. Hogyha ezt egy kicsit más megvilágításba helyezem, azt jelenti, hogy két generáció alatt gyakorlatilag megfeleződik a populáció, tehát ha kiszámoljuk, az unokák generációja fele létszámú lesz, mint a nagyszülők generációja volt. Ez egészen elképesztő trendet jelent.

Kérdéses, hogy az idei évben fog-e születni Magyarországon 90 ezer gyerek. 1975-ben 194 ezer gyerek született Magyarországon, idén valószínűleg nem fog 90 ezer gyerek születni, vagy erősen kérdéses. És hogyha belegondolunk abba - jobbikos képviselőtársam az előbb utalt erre -, hogy ez a '75-ös, nagy létszámú generáció most éppen 35-36. életévében van, tehát a szülőképes kornak már a második felében, akkor azt mondhatjuk, hogy igazán úgy kérdéses, hogy fog-e születni 90 ezer gyerek, hogy egy demográfiai hullámhegy tetején ülünk ebben a pillanatban. A szülőkorban lévő korosztályok száma az elkövetkező években jelentősen és drasztikusan csökkenni fog. Valaki mondta itt, hogy az egyik legnagyobb kihívás Magyarország számára a demográfiai helyzet, én azzal pontosítanám, hogy nem az egyik legnagyobb, hanem a legnagyobb kihívás ez.

Miért is állt elő ez a helyzet Magyarországon? Európa más országaiban is hasonló folyamatok vannak, de sok országban messze nem olyan súlyosak, mint nálunk. Azért, és ezt a szociológiai kutatások is bizonyítják, mert a rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb vesztesei a gyermeket nevelő családok voltak. A gyereket nevelő családok életszínvonala jelentősen csökkent, sőt egy gyerek vállalása nagyon gyakran a szegénység vállalását is jelentette. A rendszerváltozást követően nagyon sokáig egy individualista adórendszer működött Magyarországon: csak az egyén számított, és nem számított, hogy a jövedelemből hány gyermeket tartottak el, nem volt család, csak egyén. Az az igazság, hogy ez - még egyszer mondom - ahhoz vezetett, hogy nagyon jelentős volt az életszínvonal-romlás. A gyermekes családok meg nem becsülése lassan kihatott a gyermekvállalásra is; ennek nagyon sokrétű folyamata van, ez megjelent például a kereskedelmi médiumok műsorában is. Én nagyon mélységesen egyetértek azokkal, akik felvetették itt a hozzászólások során, hogy ezen a területén is kellene tenni valamit. Magyarországon ennek ellenére még nem olyan mértékű a rombolás, mint sok más helyen, nem olyan súlyos a helyzet - erre is történt már utalás. A magyar családok egyébként jóval többen képzelik úgy a jövőjüket, amiben benne van a gyerek, mint például Németországban vagy más európai országban. Mégis, ha megnézzük a statisztikákat, Magyarországon egy családnak egy gyermekkel kevesebbet sikerül összehoznia, mint amennyit egyébként fiatal korukban szerettek volna.

Európában egyébként azok az országok a sikeresebbek, pontosabban azoknak az országoknak kevésbé tragikus a helyzetük, ahol családpolitikai kérdésekben egy választásokon átívelő családpolitikát sikerült megvalósítani, hiszen konszenzus volt alapvető kérdésekben. Például Angliában, amikor Tony Blair felvetette, hogy az adókedvezményt be kellene vezetni a gyermekes családok számára, illetve nem be kellene vezetni, hanem a kétszeresére kellene emelni, akkor az ellenzék nem kezdett hörögni, hogy ezzel bizony csak a gazdagabb családokat támogatják. Németországban a szociáldemokraták számára teljesen egyértelmű, hogy más adót fizetnek azok, akik gyermeket nevelnek a jövedelmükből, mint akik ezt nem teszik. És az az igazság, hogy Franciaországban sem kell attól tartaniuk a családoknak, hogy mondjuk, ha egy más választási eredmény jön a következő választásokon, akkor a francia családpolitika megváltozik.

Ezeknek az országoknak a példájából is látszik azonban, hogyha alaposan megnézzük, hogy önmagában az, hogy egy családpolitika választásokon átível, nem oldja meg a problémát, és az is látszik, hogy önmagában az adórendszer sem képes a népesedési problémákat kezelni. Képviselői fogadóóráimon gyakran találkozom azzal, hogy fiatal családok gyermekvállalását, illetve az újabb gyermek vállalását legnagyobb mértékben a kilátástalan lakáshelyzetük akadályozza. Ezért kulcskérdésnek tartom ezt a jövőt tekintve. Én azt hiszem, hogy amíg itt, ezen a fronton nem sikerül jelentősen előrelépni, addig nem lesz megoldás a demográfiai problémákra.

Egy másik kérdés, és ez is előkerült már, hogy az abortuszok száma napjainkban ugyan nincsen szoros összefüggésben a megszületett gyerekek számával - gondoljunk arra, hogy a 90-es évek óta gyakorlatilag napjainkra a felére csökkent az abortuszok száma, és ez nem jelentett fellendülést a megszületett gyerekek számában -, ugyanakkor az abortuszok számának a visszaszorítását rendkívül fontosnak tartom, és azt gondolom, hogy az elkövetkező időszakban, években egy rendkívül intenzív felvilágosító kampányt lenne szükséges szervezni iskolákban, a társadalomban. Meggyőződésem, hogy ezzel párhuzamosan egyébként könnyíteni kellene az örökbefogadás folyamatát is, hogy azok a gyerekek, akik megszülettek, és akiket mégsem szeretnének otthon, azok gyorsabban találjanak egy szerető családra.

Nagyon fontosnak tartom még ezenfelül, hogy a gyermeket vállaló családoknak a presztízsét társadalmi szinten is emeljük. Egyszer Böjte atyától megkérdezték, hogy mit lehetne tenni a családok érdekében, és azt mondta, hogy fogjuk kézen a gyermekeinket, és sétáljunk velük a városban, mutassuk meg az embereknek, hogy így érdemes élni, erre érdemes feltenni az életünket. És azt hiszem, hogy ez tényleg egy kulcskérdés. Mi Kőbányán, a kőbányai önkormányzatban teljes politikai konszenzussal bevezettük a "kőbányai nagycsaládos kártyát", és a "kőbányai nagycsaládos kártyára" mindenféle kedvezményt, amit csak önkormányzati szinten el tudtunk érni - sporttagdíj, sportegyesületi támogatás, kulturális rendezvények -, ráraktunk. Én azt hiszem, hogy itt lenne az ideje ebben a demográfiai helyzetben egy magyar, országos nagycsaládos kártya bevezetésének is, és talán itt az Országgyűlésben el kellene gondolkodni, hogy milyen kedvezményeket biztosítunk ehhez.

A családok presztízsének emeléséhez, én régóta azt gondolom - ez most Magyarországon az alkotmányozás folyamatában is felvetődött, más országokban is -, érdemes lenne megfontolni a gyermekek utáni szavazati jogot. Addig a gondolatmenet nem vitatható, hogy azáltal, hogy a kiskorú magyar állampolgárok ki vannak zárva a demokratikus érdekérvényesítés folyamatából, a gyereket vállaló családok jelentős hátrányt szenvednek.

(13.30)

Az az igazság, hogy abban az esetben, ha az elkövetkező időben sikerül változtatni ezen, akkor minden párt rákényszerül arra, hogy az eddiginél gyermekközpontúbb, családcentrikusabb politikát valósítson meg. Ha nem sikerül ezt bevezetni, akkor pedig remélem, hogy talán ennek a vitanapnak is köszönhetően, sikerül lerakni Magyarországon egy hosszú távú, alapvető konszenzuson alapuló családpolitika alapjait, amivel előre lehet menni, s amivel sikerül változtatni ezen a rendkívül negatív demográfiai trenden, amiben most Magyarország van.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu