SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Most is és majd a beszédem végén is szeretném megköszönni azt a munkát, amit ma közösen végeztünk, és szeretném megköszönni a kezdeményezőknek meg mindazoknak a képviselőknek, akik hozzájárultak ennek a vitanapnak az elindításához és lebonyolításához, hiszen nagyon fontos témáról vitatkoztunk most. De talán jelzésértékű volt az elnök úrnak, Sneider elnök úrnak a gombnyomása, hogy ugyan csak másfél perce volt hátra, de normál gombot nyomott, nem kétpercest.

Nagyon röviden - és ez lesz az egyetlenegy negatív megjegyzésem -: én annak is örülök, miután az előző parlamentnek a képviselője lehettem, és mi kezdeményeztük annak idején szintén a demográfiai vitanapot, azt az időt még egészen más gondolatok jellemezték, és hozzáteszem egyébként, hogy egy olyan pártnak, kisebbségi pártnak a jelenléte miatt, amely foglyul ejtette az egész országot. Ez az egész mentalitás, ami rányomta a bélyegét az előző, azt kell mondanom, húsz évre, az bizony megtestesült abban is, hogy mondjuk, egy miniszterelnök úr, ha szabad így kifejeznem magamat, olyan gondolatokra ragadtatta magát, ami egyszerűen elfogadhatatlan, mondjuk, nőnap előtt néhány nappal, március 6-án a következőt mondta Göncz Kingáról, Herczog Editről és Gurmai Zitáról, akik szocialista EP-képviselőjelöltek voltak: "ha Miss Hungaryt keresnénk, akkor lehet, hogy lennének más jelöltjeink is", illetve volt egy korábbi gondolata, miszerint az öregecskedő feleségeket le kellene cserélni.

Ezt én azért mondtam el (Dr. Lamperth Mónika felé:), és látom a csodálkozást a képviselő asszonyon, aki most jött be a terembe, azért mondtam el, mert ez az egész mai napi vita, illetve az a társadalomfelfogás, ami, én úgy gondolom, meg kell hogy változzék ahhoz, hogy a demográfiáról általában, a népesedéspolitikáról általában és a családokról általában teljesen máshogy vélekedjünk, ez szerintem elindult ebben az országban, és ez nagyon helyes.

Én azt szeretném megköszönni az összes frakciónak, bár itt az LMP elmondta a napirend előttijét, vagyis a vezérszónokiját három részre osztva, majd utána eltávoztak a teremből, de akik itt voltak, végigülték és végigvitatkozták ezt a napot, hogy igenis, végre olyan területeket mertünk érinteni, olyan témákat mertek előhozni a frakciók, a képviselők, amely nem volt szokás a múltban, sőt, mondhatnám azt is, hogy nem lehetett szinte róla szólni, mert abban a pillanatban a különböző médiák, a különböző újságok, és nem akarom túlzottan bántani ezeket az embereket, de percemberek azonnal kiszerkesztették azokat, akik ezt a témát fölhozták.

Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy egyáltalán a párkapcsolatról és azon belül leginkább a családokról tudunk beszélni. Néhány évvel ezelőtt, ha valaki kimondta azt, hogy család, akkor azt mondták, hogy na, most itt kiközösít másokat, holott nem erről van szó. Mindannyian nagyon jól tudjuk, mindenki ismeri azokat a kutatásokat, amelyeket képviselőtársaim elmondtak, hogy mit jelent a család az emberek számára, miért fontos a családban való nevelkedés, mint más életformában a gyerekeknek. Mindannyian ismerünk olyan helyzetet, főleg akik, mondjuk, miniszterek, államtitkárok voltak vagy szociális területen dolgoznak, akik elmennek egy gyermekotthonba, hogy mit jelent azoknak a gyermekeknek az életében az, hogy nem családban nevelkedhetnek, hanem sajnos teljesen más körülmények között, még ha szerető gondoskodás veszi őket körül, akkor is.

És mindannyian tudjuk azt, hogy egy-egy válás, és itt szeretném nagyon hangsúlyozni, nem ítélek meg senkit és nem is ítélhetünk meg senkit, akinek nem sikerül a házassága, de egy-egy válás mit jelent férjnek és feleségnek, feleségnek és férjnek, és mit jelent a gyermekek számára. Mindannyian tapasztaljuk azt, hogy hova vezet egy-egy ilyen döntése annak a házaspárnak, akik ezt eldöntik, és azt is tudjuk, hogy mit jelent ez a gyermekek, a fiatalok számára, és hogyan befolyásolja a jövőjüket, a következő heteket, hónapokat és éveket.

Az is nagyon fontos, hogy tudunk most már beszélni az abortuszról, sőt mondhatnám azt is, a magzatelhajtásról. Ezt is nagyon jól tudjuk, hogy egy olyan tabukérdés volt az elmúlt húsz évben, amit egyszerűen nem lehetett fölhozni. Én mindig is hangsúlyoztam, az előző kormány idején is, hogy igenis, azt el kell ismerni, hogy az abortuszok száma hál' istennek csökkent, de még tovább kell lépni ebben a dologban, mert minden egyes megmentett magzat, minden egyes megszületendő magzat igenis fontos a nemzet számára, fontos azoknak a számára, akik édesanyaként átélik ezt a csodálatos időszakot, és fontos az édesapák számára is, akik pedig szülőként melléállnak a nevelésben.

És igenis beszélni kell róla az iskolákban, beszélni kell arról, hogy igenis ez a gyerekeknek vagy fiataloknak és felnőttkorban is óriási lelki teher, ez egy egészségügyi katasztrófa annak az embernek a számára, aki mégiscsak az abortuszt, a magzatelhajtást elvégzi. Mert ha nem tudnak erről a fiatalok, akkor tényleg azt hiszik, hogy ez olyan, hogy beveszünk egy gyógyszert, beveszünk egy aszpirint, és elmúlik a fejfájásunk. Nem erről van szó! Ez hónapok múlva, évek múlva is megmarad abban az emberben, és igenis segíteni kell őket azzal a törvénnyel, amit egyébként önök is támogattak és megszavaztak, mondjuk, hogy az örökbefogadás esetén inkább vállalja, inkább szülje meg azt a gyermeket. És utána, ha a születés után is úgy dönt lelkileg, hogy nem tudja fölvállalni, fizikailag, anyagilag nem tudja fölvállalni, akkor adja inkább örökbe, mert sokkal többet teszünk azért az édesanyáért és azért a magzatért is, minthogyha az abortuszok száma továbbra is ilyen szinten marad.

Ugyanilyen fontos egyébként, amikor Wittner Mária fölszólalt, illetve Nyakó képviselő úr a szocialisták részéről fölszólalt, de ugyanígy a Jobbik képviselői is a cigányságnak a helyzetét nagyon sok tekintetben említették, hogy a múltban lévő, a magyarságban lévő, a nemzetben lévő tragédiákat ha nem beszéljük ki, ha csak egyoldalúan az egyikről beszélünk, ha csak egyoldalúan a másikról beszélünk, akkor sosem lesz abban sem közmegegyezés, hogy igenis minden megszületendő gyermek fontos és minden élet fontos. És mindegy, hogy most szélsőbal vagy szélsőjobb - és nem a mostaniakról beszélek, hanem a múltbeli diktatúrákról beszélek -, akik ezt tagadják, hogy egy-egy élet, bármilyen nemzetiséghez tartozik, az nem fontos, ott nagyon nagy baj van a fejekben, és ott hiába próbálunk demográfiáról beszélni.

Éppen ezért én köszönöm, kimondottan köszönöm, hogy a Jobbik a cigányság és a többségi társadalom életét fölhozta témaként, mert ha ezt nem beszéljük ki, ha ezt lesöpörjük, ha azt csináljuk, amit, megint csak ott ült az a frakció, a szabad demokraták, akik azzal próbálták megoldani ezt a kérdést, hogy a cigányságról csak romaként beszéltek, cigánykereket már nem vethetnek a gyerekek, csak romakereket az iskolában, ezzel tulajdonképpen elsöpörték, eltakarták azt a hihetetlen nagy problémát, ami a magyar társadalomban benne van. És amikor ezeket elfedjük, akkor igenis például a borsodi képviselők, igenis a Heves megyei képviselők egyébként joggal hoznak fel olyan témákat, amelyek óriási feszültséget okoznak a magyar társadalomban. Hogyha erről nem beszélünk nyíltan, hogyha erről nem vitatkozunk nyíltan - de én nagyon kérem azt, hogy szeretetteljesen és elfogadva azoknak az embereknek a nyomorát, élethelyzetét, amiben ők élnek -, akkor nagyon nagy bajt okozunk, és szerintem az elmúlt évtizedek ezt a bajt is csak tetézték.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ugyanilyen fontos ehhez szorosan kapcsolódóan az oktatás szerepe. Igenis, ki kell mondani, hogy az oktatásnak óriási felelőssége van ebben a témában. Óriási felelősség van ezen a területen, hogy csak oktatni akarunk vagy nevelni is, és az oktatás és a nevelés összekapcsolódik-e. Összekapcsolódik-e a matematikaoktatás azzal, hogy meg lehet hülyíteni száz- és százezreket reklámokon keresztül, hogy vegyen föl ingyenhitelt, majd utána betáblázza a lakását, és annak következtében pedig ott a nyomor? Vagy pedig a matematikatanítás fölkészíti arra a fiataljainkat, hogy bármit azért nem veszünk be, bármit nem hiszünk el, bármit is akarnak nekünk mondani.

De ugyanígy az oktatás szerepe az, hogy akár biológia-, kémia- vagy bármilyen órán keresztül a gyermekek megtanulják-e a családi életre való felkészülést. Itt vannak olyan fiatalok képviselőtársaim között, akik most kezdik a gyermekvállalást, és sokan már nagyszülők, és a nagyszülők, a szülők, akik már neveltek gyerekeket, nagyobb gyerekeket, azok tudják, hogy az élet nem habostorta, tehát a gyermeknevelés sem mindennap örömökkel teli, óriási fájdalmakkal, óriási nehézségekkel, önöknek is föl kell erre készülni. De azt kell mondanunk, hogy persze az öröm az mégiscsak sokkal nagyobb. De ennek ellenére föl kell készíteni a fiatalokat is. Hogyha nem készítjük föl a nevelésen, az oktatási rendszeren keresztül, a médián keresztül őket, akkor van az, hogy az első nehézség után szétmennek, az első nehézség után nem merik vállalni tovább a problémákat.

(15.10)

És ha itt a médiát említettem, nem rájuk tolva a felelősséget, de mindaddig, amíg a filmek, mindaddig, amíg a különböző műsorok az értéktelenséget sugallják, azt, amiről pont most nem volt szó, hál' istennek, hanem mindenki próbálta a pozitívat elmondani a családi életről, nagyon nehéz a gyerekeket nevelni. Nagyon nehéz, hiszen mindannyian tudjuk, hogy 2-3-4-5 órát ott ülnek a gyermekeink a televíziók előtt. (Novák Előd: Attól függ, kié.) Teljesen igaza van, képviselő úr. Ha ezen tudunk változtatni, közösen tudunk változtatni, ennek igenis van erénye és lehetősége.

Elképesztő, hogy olyan reklámok voltak, nem mondom a kávé nevét, ami "a legtöbb, mi adható". Nem tudom, micsoda: a szeretet íze. Hát, álljon meg a világ! Nehogy már egy kávé legyen az életünkben a legtöbb, mi adható! Nehogy már a szeretet íze ne a párkapcsolat és a szeretet legyen, hanem valamilyen terméknek az elfogyasztása! És ezek belemennek a fiataljaink gondolkodásába. Hiába mondta azt Ertsey Katalin képviselő asszony, hogy nem kell nevelni az embereket, na de másik oldalról lehet? Le lehet szoktatni a családi életről? Le lehet szoktatni a barátságról, a gyermeknevelésről, mindenről? Elég álságos azt kimondani, hogy a kormánynak, vagy pedig úgy általában azoknak, akiknek felelősségük van a nemzetért, nincs kötelességük a valamilyen szintű nevelésben. És itt persze nem átnevelésről beszélek, nem ideológiai nevelésről.

Egyetértek azzal, hogy van, aki így gondolkodik, van, aki úgy, van, aki pedig egy harmadik módon. De ami ezt a vitát számomra abszolút pozitívvá tette, hogy mindenki megpróbálta azokat az értékeket, azokat a pozitívumokat előhozni, amelyek igenis előrevezetnek a jövőben. Éppen ezért mindenkinek szeretném megköszönni még egyszer, hívő és nem hívő embereknek, édesanyáknak és még szülés előtt állóknak, és mindazoknak, akik adott esetben házasság előtt állnak vagy pedig benne vannak, de még azoknak is, akiknek nem sikerült a házasságuk, hogy azokat a gondolatokat, azokat a tapasztalatokat, amelyeket önök felhalmoztak az elmúlt években, évtizedekben az életükben, most megosztották. Abszolút biztató számomra, hiszen mindannyian azt kell megértsük, hogy a családtámogatási rendszerek folyamatossága hosszú távon hozza meg az eredményt.

Ha a családtámogatási rendszerekben egyet tudunk érteni, ha hosszú távon együtt tudunk működni ebben, akkor igenis az a francia példa, amit sokan említettek, követhetővé válik. Igenis, a franciáknak az az egységes gondolkodása, legyen baloldali vagy jobboldali kormány, a családtámogatási rendszerekről, fönntartja a demográfiai rendszert, pozitív és jó a gyermekvállalási kedv. És nemcsak a szegényebb néprétegekben, nemcsak a bevándorlóknál, hanem a középrétegeknél is. És ez nagyon fontos üzenet, mert, és szocialista képviselőtársaim ezt az egyet ismerjék el, minden egyes hirtelen negatív döntés egy pillanat alatt kihat a demográfiára, és nagyon nehéz újraépíteni. A Bokros-csomagról lehet vitatkozni, lehet azt mondani, hogy gazdaságilag önök szerint pozitív volt, de hogy a gyermekáldásra, a gyermekvállalásra negatív volt, az biztos. Éppen ezért a kiszámíthatóság nagyon fontos.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mindenképpen személy szerint is, de azt gondolom, munkatársaim is, partnerek leszünk abban, hogy az önök által tett javaslatokat ne csak mi, hanem akár a népesedési kerekasztalon keresztül, akár a Nemzeti Erőforrás Minisztériumon keresztül befogadjuk. Nyilván vannak és lesznek anyagi korlátok. Önök is ismerik az ország helyzetét, de azt is tudják, és sokan ismerik azokat az élethelyzeteket, amiben, mondjuk, a csángók élnek, akik a legszegényebbek, mondhatni úgy is, a legnagyobb nyomorban élnek sokszor, de a tisztességes szegénységben is vállalnak 3-4-5-6-8 gyermeket is, ennek ellenére. Tehát igaz, hogy számít az anyagi kérdés, de nem minden az anyagi kérdés a családalapításban, a gyermekvállalásban. Éppen ezért minden olyan javaslatot, ami nemcsak anyagi kérdésként merül föl, de pozitív és előremutató, be fogunk fogadni.

Köszönöm szépen ezt a félnapos együttműködésüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu