SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): (A mikrofonja nincs feltűzve.) Köszönöm szépen. Csak szeretnék tájékoztatni azzal kapcsolatban, hogy pontosan miről is szól a törvény, mert már egész patetikus magasságokba eljutottunk, hogy a nemzet fennmaradása a tétje ennek a törvénynek. Most nem akarom megint a pálinkatörvényt előhozni, de azt halkan megjegyzem, hogy ha elszívok két doboz cigarettát, attól még nem fogom otthon körbeverni az asszonyt meg a gyerekeket.

(16.20)

Úgyhogy azért jó lenne ezeknek a szenvedélyeknek, mondjuk, azért a hatását is valamennyire vizsgálni.

De itt jobban érdekelne, amit... - segítek Kontur képviselőtársamnak, Szávay, tehát Szávay István. Én arra próbáltam utalni, ugye, ön azt mondta a válaszában, hogy ez a törvény nem arról szól, hogy majd kevesebben fognak dohányozni. Ezt mondta körülbelül öt perccel azután, hogy Heintz Tamás képviselőtársam az én érdekemre hivatkozott ennek a törvénynek a meghozásakor, és azt mondta, hogy ennek a törvénynek az a célja, hogy visszaszorítsa a dohányzást, és minél többen megpróbáljunk leszokni. Úgyhogy legalább a kommunikációt legyenek kedvesek már ezzel kapcsolatban egyeztetni, mert viccesen néz ki, ha hárman négyféleképpen beszélnek a törvényjavaslat céljairól. A törvényjavaslat célja pedig - szeretném megismételni a leghatározottabb véleményemet -: a törvényjavaslat nem a nemdohányzókról, a törvényjavaslat a dohányos emberek társadalomból való kirekesztéséről szól.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu