TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A vezérszónoki kör egy kicsit emelkedettebb volt, és oda szeretnék visszatérni, hogy maga a vitanap kezdeményezése szerintem helyes és helyénvaló, hiszen a jelenkor felelőseinek, a jelenkor társadalmának kell a jövő társadalmának a felelősségét megteremteni úgy, hogy ők is élhessenek vele. Nevezhetjük ezt fenntartható fejlődésnek, nevezhetjük ezt úgymond holisztikus gondolkodásnak vagy hosszú távú gondolkodásnak, a lényeg az, hogy van egy teljesen természetes reflexe egy társadalomnak, hogy hogyan és miképpen szeretné a jövőjét biztosítani mindannak az értéknek, kultúrának, amelyeket ő is örökölt.

Ebből a szempontból az itt elhangzottak alapján egy dolog biztos, hogy az a hitvita, ami arról szól, hogy lehet-e önmagában egy kormányzati periódus egy pontját, egy intézkedését beazonosítani azzal, hogy ettől kezdve megindult Magyarországon a népességgyarapodás, eléggé hitvitának tűnik. Tehát óva intenék mindenkit attól, aki azt gondolja, hogy ezt a csatát itt, ebben a térben kell megnyerni, mert egyetlenegy ma munkanélküli szülő, gyermekét egyedül nevelő szülő, minimálbér környékén élő többgyermekes család nem attól lesz boldogabb, tisztelt képviselőtársaim, hogy most kinek a hibájából mire nem jutottunk el, hanem hogy itt ez a vitanap, és mire való. Mire jutunk ezzel a dologgal? - ez a felelőssége van.

Tehát nem itt kell győzniük, meg nekünk sem, hanem abban van, hogy ha komolyan vesszük, akkor vannak-e olyan közös pontjai a politikák eltérő értékéből adódóan, de teremthetőek-e olyan közös pontok, amelyek egy közös társadalmi stratégiát hordanak ki. Mert ebben lehet igazán fókuszába helyezni a gyermeket, a népesedéspolitikát, és ennek az egész témának nem leegyszerűsítése; részeleme, természetesen egyetértek Szijjártó képviselőtársammal, hogy foglalkoztatásadó. De az csak egy lába, és most nem akarom megnyitni, hogy az adópolitika valójában milyen közös társadalmi stratégiát képvisel, hiszen jól látszik, hogy az elmúlt hetekben másról sem szól ebben a parlamentben a vita, mint hogy az az adópolitika valójában tükrözi-e a mai magyar valóságot, és lehetőséget ad-e arra, hogy egy változó, kiszámíthatatlan, amúgy globális térben van-e valami relatív biztonság.

Ebben van vita köztünk és önök között. Érdemes lenne ezt nem hitvitában lefolytatni, mert objektív tények mégiscsak azt támasztják alá, hogy minden kormánynak megvan a pozitívuma és a negatívuma e kérdés tekintetében, de átfogó, hosszú távú, úgymond kormányzati ciklusokat átölelő, kontinuus stratégia nem alakult ki. Erről beszéltünk már e Ház falai között, hogy van-e ennek időszerűsége - szerintem lenne. Hogy van-e ennek realitása, azt kevésbé látom a jelenlegi kormányzati szándékokat tekintve.

De hogy a kérdés komplexitásáról beszéljünk: lehet ideológiai kérdésként közelíteni, hogy egy XIX. századbeli vagy egy XXI. századi modern vagy ennek valami ötvözete, amely hordozza mindazt, amiben egy társadalom szocializálódott, annak az értékeit örökíti-e a jövőben. Azt gondolom, hogy ezen az állásponton kellene állni. Tehát nem az van, hogy vagy ez van, vagy az van, hanem az létezik, hogy mi a magyar valóság. Vannak értékeink, amelyeket tiszteletben tartunk, de nem akarjuk felülről megmondani, hogy mely értékek az irányadóak csak és kizárólag, mert azzal nem ösztönözzük azt a társadalmi stratégiába való betagozódást, az integrálódását az egyéneknek, akiktől amúgy azt várnánk, hogy valamiféle életközösségben, akár családban kezdjék el a saját életüket tervezni.

Beszélhetünk oktatásról, beszélhetünk kultúráról, beszélhetünk foglalkoztatásról, beszélhetünk gazdaságról, állami szerepvállalásról. Éppen a tegnapi nap volt egy vita itt a Házban, ahol azt hallottam én - akár még a mi kritikánk is -, hogy az államnak hol nincsen feladata. Ha az államnak abban a kérdésben nincsen feladata, hogy a foglalkoztatás területén milyen nemcsak szabályzókat, hanem konkrét lépéseket tesz, akkor azt gondolom, hogy visszatértünk egy régi modellbe, hogy majd a gazdaság, a tehetősek jövedelméből majd biztosítjuk a társadalmi jólétet azok számára, akik különben nem érik ezt el. Kérem szépen, ezt a paradigmát ígérték, hogy meghaladják - eddig még nem sikerült.

Szerintem, amikor magáról erről a nemzeti stratégiai kérdésről, úgymond társadalmi stratégiáról beszélünk, akkor ahhoz tudom csak viszonyítani, hogy olyan kérdésekhez, mint az anyaság, az áldott állapot, egy nőnek, egy anyának az érzései, hogyan, miképpen viszonyuljunk, nem szeretném önök helyett, azt gondolom, senki nem akarja ezt megválaszolni, mert ebben a legilletékesebbek azok, akik ezt megélik. Tehát ebbe nem illő beleállni.

Egy dolgot viszont vállalnia kell minden egyes képviselőnek, mintaadónak, felelősnek, hogy ebben a kérdésben megpróbálja azokat a nézetkülönbségeket vagy szakmai különbségeket feloldani ezen a területen, hogy az az Európában vagy a világban meglévő U betű, ami arról szól, hogy a magas jövedelműek és az alacsony jövedelműek között hogyan oszlik el a népesség alakulása, a gyermekvállalás, akkor ki kellene mondani, hogy ami ma zajlik, az ennek az U betűnek a szárnyait csak növeli, mélyíteni fogja. Hiszen vagy a tetején van gyermek, vagy pedig a minimál, a középszint alatt lévő, középjövedelmek alatt lévő társadalmi csoportoknál van gyermekvállalási hajlandóság.

Mi a kérés? Az az, hogy a közepét meg kellene próbálni emelni. Ehhez milyen gazdaságpolitika és milyen támogatáspolitika, kedvezmény járul? Azt hiszem, Stágel Bence, ha jól emlékszem a képviselő úrra, aki a bevezetőjében elmondta azt a 2002-es papírt, hogy mit nem szavaztunk meg, és csak tényleg egyetlenegy mondat. Pontosan ezért nem, tisztelt képviselőtársaim, mert az ugyanúgy ezt az U betűt mélyítette ahelyett, hogy segítette volna azt a közepet, akinek az adózás, a családi adókedvezmény nem nyújt valódi segítséget, mert nem éri el. Ezért ezt soha nem tudtuk megvitatni, ebben mindig egyfajta merev álláspont volt.

Ha már ez a vitanap létrejön, aminek szerintem az a célja, hogy a kormány számos olyan impulzust kap, amelynek a végén konkrét lépéseket hoz vissza a Magyar Országgyűlés elé, akkor kérem azt, hogy ezt a részét, ami a foglalkoztatás- és az adópolitikában van, úgymond revideálja az álláspontját. Nem veszítenek önök vele semmit, de nyer vele a magyar társadalom.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu