VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézést, az újszülöttnek minden vicc új, tehát a házirenddel is ismerkednem kell.
Tisztelt Képviselőtársak! Többször elhangzott, hogy ne csináljunk ideológiai kérdést. Nem azt akarok belőle csinálni, hanem etikait és erkölcsit. Nagyon sok minden elhangzott már a gazdasági vonalon, de engedjék meg, hogy egy kicsit most erre hívjam fel a figyelmet.
Kezdem azzal, mert nem tehetem, hogy ne kezdjem, amit Z. Kárpát Dániel képviselőtársam már említett, s én ezt mint református lelkész, szégyenkezve vallom, hogy a református Ormánságban kezdődött el az angyalcsináló asszonyok munkája, ami 1953-ra eljutott a teljes liberális abortuszig. Sajnos, ez így van. Akkor kezdtünk el fogyni, és elérkeztünk oda - lehet, hogy nem egészen pontos az adatom -, hogy 6 vagy 8 millió kis élet koporsója lett az az anyaméh, amelyik bölcsője és életet adója lehetett volna. Rettenetes ebbe belegondolni, abba belegondolni, hogy ma 1000 élve születésre 430 művi vetélés jut. Nem biztos, hogy így kellene ennek lennie.
(13.10)
Mi az oka ennek? Már az Ormánságban is ez volt az oka, az emberi önzés. Akkor sem akarták már darabolni a földet, a jussot, és mi is azt gondoljuk, és sajnos - nem sajnos, de ez tény kérdése - mindenkinek az jut eszébe, hogy miből lehet fölnevelni a gyermeket. Valami módon önzők vagyunk mi, emberek. Önzők vagyunk már akkor, amikor az áldott állapotból terhesség lesz. Önzők vagyunk, és erre neveljük a gyermekeinket, ezt látja az az egyke is, aki megszületik, és megtanulja azt, hogy őkörülötte forog a világ, mert mindenki az ő kívánságát lesi. Nagycsaládban, gyermekeimet, unokáimat látva látom igazán, hogy milyen gazdag az ő életük. Én sajnos egyke voltam, de nem más, hanem édesanyám egészségi oka miatt, de egész más az élete a nem egyke gyereknek.
Sajnos itt is igaz az, hogy a szabadságból szabadosság lett. Igaz az, hogy nem tiszteljük az életet. A készülő alkotmánytervezet koncepciójának az egyik nagy értékének tartom és tartja a frakciónk az élet tiszteletének megfogalmazását, és jó lenne ezért mindent megtenni törvényekben, gazdaságilag is úgy, ahogy nagyon sok jó javaslat ma elhangzott, és még el fog hangozni az élet tisztelete érdekében. Mert, kedves képviselőtársak, az élettel nem lehet játszani. Nemcsak a természettel nem lehet játszani, az élettel sem lehet játszani. Az orvosok tudják, én nem, csak megdöbbenek rajta, hogy miért van annyi meddő házaspár. Miért van annyi koraszülött gyermek? Nem azért, mert felelőtlenül játszunk az élettel? Feleljen erre mindenki lelkiismerete szerint, de nekünk közösen is felelni kell az ország lelkiismereteként.
A teremtésben úgy kaptuk a feladatot, hogy szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a Földet. Akkor vagyunk emberek, ha ezt meg tudjuk tenni, és akkor kaphatunk áldást életünkre és hazánkra.
Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok, a Jobbik és az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés