Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Ki kell jelentenünk, hogy a népesedés kérdésköre egy olyan küzdelemre világít rá, amely Magyarország sorsát illetően sokkal hosszabb távú és nagyobb kihatással rendelkezik, mint a gazdasági, társadalmi vagy pedig egyéb civilizációs harcok. Hogy hogyan állunk ebben a küzdelemben, azt híven jellemzi az ormánsági Kemse község története, amely az 1830-as években még 215 lelket számlált, hozzáteszem, hogy mindegyiknek volt kenyere, mindenkinek volt földterülete, amit hasznosíthatott, senkit nem fenyegetett az éhezés vagy pedig a teljes ellehetetlenülés réme. Ma ezt a települést 70-en lakják, 4 embernek van munkája, a totális elöregedés és a társadalmi kilátástalanság mintaképe. Hozzá kell tennünk, hogy azon Ormánság vidékén fekszik ez a település, amely elhíresült arról, hogy az első vészjelzéseket demográfiai téren az 1860-70-es években innen adták le, hiszen az egykézés innen indult el, a közösségi földek használatának korlátozása is efelé vezetett, amelynek révén a korábbiakban a szegény embernek, a nincstelennek, a nélkülözőnek is volt munkalehetősége, volt kenyere, volt mihez nyúlnia.

Ma, amikor arról beszélünk, hogy a roncstársadalom életvitele tarthatatlan, adott esetben úgy fenyegeti a többségi társadalmat is, hogy az már kezelhetetlen méreteket ölt, akkor idáig kell visszamennünk, addig az egészséges, a természettel egészséges egységben működő társadalmi korig, közegig, amíg elmondható volt az, hogy aki akart dolgozni, akart érvényesülni és akart gyermeket vállalni, az tudott. Tehát annak érdemes utánajárnunk, hogy hogyan következhetett be az a folyamat, hogy egy akkor 215 gyarapodó lelket számláló településen ma 4 embernek van munkája, ennyien tudnak érvényesülni, és talán csak ennyien tervezik a jövőt, a gyermekvállalást, tehát a következő generációk létalapjának a megteremtését.

Egyértelműen elmondható, hogy a kulcs ott található, hogy világunk alaptörvénye mára a pénzben mérhető pillanatnyi haszon, tehát az a felfogás, ami gyakorlatilag gazdasági hátránnyal sújtja a gyermekvállalót, luxusadónak tekinti a gyermekvállalást, luxuscikknek, és olyan büntetőadókkal sújt mindenkit, aki a jövő generáció létalapját akarja építeni, hogy gyakorlatilag az egyenértékű fennmaradást lehetetlenné teszi.

Milyen válságokat okoz maga a demográfiai krízis? Egyértelműen egy olyan gazdasági krízist, amely a későbbiekben a nyugdíjrendszert is fenntarthatatlanná teszi. Elhangzott sokszor kormányoldalról, hogy a nyugdíjrendszer 50 év múlva is biztonságos lesz - nincs így. A járulékfizetők lázadása előtt állunk, nincsen a befizetéseknek létalapja. Az én unokáim számára egyáltalán nem bizonyos, hogy bárki nyugdíjat fog hozni, akkor sem, hogyha tisztességesen végigdolgozzák az életüket, pedig minden szándékom az, hogy majd efelé neveljem, terelgessem őket.

(12.40)

Egyértelmű, hogy a nyugdíjkrízisen túl egy olyan integritási, bevándorlási krízis előtt is vagyunk, amely a következő évtizedek zenéje. Talán most még sokaknak ez kicsit az illúzió kategóriája, viszont kijelenthető az, hogy a környezeti menekültek korszakában, abban a korban, amikor teljes kontinensnyi területek válnak lakhatatlanná, élhetetlenné - érdemes akár csak Fekete-Afrika bizonyos területeire vagy az arab világ egyes egységeire gondolni -, kijelenthető az, hogy a Nyugat-Európában már most tapasztalható bevándorlási krízis bizony a kiváló adottságokkal rendelkező Magyarországot is el fogja érni, és ha ez felkészületlenül éri Magyarországot, akkor északról nálánál technikailag fejlettebb népek tudják bevásárolni magukat a Kárpát-medencébe, délről, keletről pedig olyanok, amelyek a népszaporulatukat tekintve lényegesen erősebbek nálunk. Ezért a Jobbik megoldási csomagját is ennek szellemében dolgoztuk ki.

Teljesen egyértelmű, hogy a ciklusok árulását próbáljuk elkerülni. E folyamatot illetjük azon jelenségként, amely fellelhető, miszerint négyéves ciklusok során tologatjuk ezt a problémát, a kezelésével senki nem foglalkozik, tüneti kezelés történik csupán, aztán a következő ciklus ugyanígy jár el. Ez a négyévenkénti parlamentinek csúfolt demokrácia egyik olyan válságtünete, amit nem sikerült felszámolni az utóbbi évtizedekben. Megoldásaink során tehát olyanokat próbáltunk kimunkálni, amelyek felvállalhatók generációktól és adott esetben pártállástól függetlenül is.

A szülőtámogatási életjáradék egy kiváló hasonló intézmény, amelynek értelmében a dolgozó gyerek - hangsúlyozom, csak és kizárólag a dolgozó gyerek - szüleinek nyugdíját támogathatja saját adóbefizetései közvetlen átcsoportosításával. Ennek értelmében sem kaptunk még pozitív és megerősítő jeleket, pedig nem ez vágná haza a magyar gazdaságot és költségvetést, mégis egy olyan motiváló tényező lehetne, amelyről egyértelműen kijelenthető, hogy előrevinné ezt a kérdést.

Az anyák helyzetének javítása, a számukra való rugalmas munkahelyek kialakítása is egy olyan kérdés, amely nem tologatható tovább, sőt az is felmerülhet, hogy legyen olyan szociális juttatás, amely negatív adó jellegű, és amely további visszatérítéseket csoportosít számukra, családjaik számára, hiszen ők a produktív társadalmi szférát építik, nem pedig a roncstársadalmat gyarapítják. Tarthatatlan az, hogy ma egy gyermek felnevelése az egyetemig mintegy 15-30 millió forintba kerüljön. A mai magyar átlagfizetések mellett ki engedheti meg ezt magának?

Ugyanígy javasoltuk a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának radikális csökkentését és a családi pótlék rendszerének átalakítását, hogy a megélhetési gyermekvállalást, a megélhetési szaporodást felszámoljuk Magyarországon, ugyanis ki kell jelenteni, hogy ilyen jelenség létezik. Aki hátat fordít ennek, az a mai magyar valósággal nem számol, vagy pedig a Rózsadombról szemléli a magyar ugart, ami legalábbis cinikus ebben a Házban is. Láttuk, hogy voltak rá példák az utóbbi évtizedekben. Ezzel illene szakítani. Ehhez kapcsolódik az az indítványunk, amelynek értelmében a családi pótlékot csak a szülő 19 éves korától lehessen folyósítani, ezzel is megállítván azon felelőtlen folyamatokat, amelyek nem a felelős gyermekvállalás felé mutatnak, hanem egyértelműen megélhetési célból szaporítják a magyar társadalom lélekszámát, de ebből létalap és jövendő még nem keletkezik.

Ugyanígy javasoltuk a szociális kártya országos szintű bevezetését, mégpedig azért, hogy a közpénzekből, a gyermekeknek szánt forintokból ne cigarettacsempészeket, ne bűnözőket támogassunk, hanem a gyereknek legyen ebből tankönyv, cipő, jövő, tanulási lehetőség.

A médiatörvény vitája során is nagy elképedéssel láttuk, hogy fel sem merült a gyermekvédelem médiatörvénybe illesztése olyan szinten, hogy legalább egy felvilágosító kampány folyjon az abortusz kérdésköréről, mégpedig annak tekintetében, hogy ne kezeljék ezt a kérdést nagyon sokan úgy, mint egy egyszerű fogászati beavatkozást, mivel nem az. A magzatvédelem az alkotmányba kell hogy kerüljön, de ezenfelül is végig kell gondolni, hogy az 1956 óta magzatgyilkosságok áldozatává vált több milliónyi magyarral - vagy ha egy részük megszülethetett volna - mire mehetnénk. Kérdés, hogy lenne-e ilyen súlyos fokon Trianon. Kérdés, hogy lenne-e a Beneš-dekrétumok vagy a nyelvtörvények kérdésköre. Mennyivel nagyobb társadalmi erőt és pressziót lehetne gyakorolni, ha annyival többen lennénk, mint ahogy az előbb említettem.

Teljesen egyértelműen kijelenthető, hogy az államnak meghatározott összeghatárig a gyermeknevelést a köz érdekében végzett tevékenységnek kellene nyilvánítania - mert nem csak és kizárólag egyéni és fogyasztói döntésről van szó -, és ha ennek nyilvánítjuk, tehát a köz érdekében végzett tevékenységnek, akkor ennek a költségeit is legalább részletesen támogassa az állam. Márpedig egy költség nem adóztatható, tehát a gyermekvállalás sem lehetne egy adóztatható luxuscikk. Egyértelmű, hogy a gyermeknevelés közérdekké nyilvánításával a fogyasztói döntések kategóriájából kiemelhető a gyermekvállalás kérdése, és egy össztársadalmi felelősségvállalás felé mutató valami felé indulhatnánk el. Egyáltalán nem mindegy, hogy az általunk a bölcsőkben folytatott háborúnak nevezett folyamatot meg tudjuk-e ezzel támogatni vagy sem.

A legfontosabb, hogy ne úgy végezzük, mint az a Róma, amely történelmének alkonyán lényegében 2 ezer mágnás családé volt, a népesség elfogyott alóla, és a "barbárok" lettek azok, akik az egész korábbi birodalmat, impériumot elfoglalták. Nagyon remélem, hogy a Kárpát-medence domináns népe a magyar marad, és annak érdekében, hogy azok a milliók, akik nem születhettek meg, mégis megszülethessenek a következő évtizedekben, kutya kötelességünk mindent megtenni. (Taps a Jobbik és a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu