DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A vasúti személyforgalom a kilencvenes évek közepéig mintegy hét határmenetben zajlott le Szlovákia és hazánk között. Ezeknek a vonalaknak a jelentős részét üzleti érdekekre hivatkozva a szlovák vasúttársaság 2010 végére teljesen megszüntette, így megszüntette a forgalmat Rajkánál, Komáromnál, Bánrévénél és Sátoraljaújhelynél. A regionális vonatok számát is minimálisra csökkentette az átmenő szakaszokon. Így Szobon napi két, Somoskőújfalunál három pár maradt, Hidasnémetinél pedig csupán a távolsági forgalom adja a közlekedést.
A kormány átfogó nemzetpolitikai és közlekedéspolitikai célkitűzéseiben egyaránt kiemelt feladat a határ menti, az anyaországgal szoros kapcsolatot ápoló területek jobb elérhetőségének biztosítása. A MÁV-Start ennek megfelelően a kishatárforgalmi fejlesztésekre, a megszakadt kapcsolatok helyreállítására törekszik. Ez megfelel a kormány politikájának is, hiszen nem titok, nem új a kezdeményezésünk, évek óta szorgalmazzuk, hogy az 1920-ban Trianon következtében több mint 50 helyen megszakított vasúti határkapcsolatokat azon a 6-8-10 helyen, ahol ma ezeknek a társadalmi, üzleti, gazdasági realitása megvan, helyreállítsuk.
A jelenlegi menetrendben Szobon keresztül hat pár vonat köti össze Budapestet és Pozsonyt. A MÁV-Start tervei szerint ennek a száma még idén növekedni fog. Rajkánál néhány évvel ezelőtt a szlovák fél javaslatára szűnt meg a Győr-Pozsony kishatárforgalmú vonatok közlekedése. A közvetlen összeköttetés visszaállítását a partnervasút elutasító hozzáállása mellett műszaki akadályok is nehezítik. Nevezetesen, a korszerűbb magyar szerelvényeknek, magyar vonatoknak a szlovák hálózaton való közlekedtetése a szlovák fél állítása szerint műszaki akadályokba ütközik. Nem állnak rendelkezésre továbbá olyan járművek sem a szlovák félnél, amelyek alkalmasak lennének a Győr-Hegyeshalom között alkalmazott menetrendi struktúra lebonyolítására, magyarul: a magasabb menetsebességű szerelvények biztosítására.
Magyar részről tehát a szándék megvan, szlovák oldali problémák miatt egyelőre akadályba ütközik a Rajka-Pozsony vasúti kapcsolat visszaállítása. A szlovák vasúttársaság a nemzetközi tárgyalásokon elutasította a forgalom újbóli felvételét, kiszélesítését a határmenetekben. Álláspontjuk szerint a határ menti közlekedés megvalósítása a magyar vasút költségvállalása mellett lenne lehetséges. Erre tekintettel a magyar személyszállító társaság árajánlatot kért a szlovák társaságtól a Rajka-Pozsony-Ligetfalu, Ipolytarnóc-Losonc, Somoskőújfalu-Losonc és Hidasnémeti-Kassa viszonylatokra. Amint megérkezik a szlovák fél ajánlata, a magyar vasút ezt érdemben megtárgyalja, és a kormányzati döntéseknek megfelelően az érdemi intézkedéseket meg fogja hozni.
A nemzetközi vasúti közlekedés nem tartozik a közszolgáltatási körbe, ezzel együtt keressük állandóan a megoldás lehetőségét, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a szlovák-magyar határ menti bizottsági tárgyalásokon kivétel nélkül minden alkalommal felvetjük a szlovák-magyar határon átmenő közösségi közlekedési forgalom, így elsősorban a vasúti forgalom kérdését. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A jövő hónapban szakértői megbeszélés összehívását is kezdeményeztük, reméljük, sikerrel.
Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés