KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Orbán-kormány megszorító csomagja, azt gondolom, mindenki számára egyértelművé tette, hogy a Fidesz hazugsággal került kormányra, és hazugsággal nyerte meg a választásokat, ráadásul a költségvetésből hiányzó százmilliárdokat a szegények megsarcolásával kívánja pótolni és beszedni. Most már nemcsak a nyugdíjasokat, a rokkantnyugdíjasokat, az álláskeresőket, hanem a betegeket is bűnbaknak kiáltották ki. Szivárognak a hírek arról, tisztelt államtitkár úr, hogy 100 milliárd forintnál is többet akarnak kivenni a gyógyszerkasszából, ami természetesen azt jelenti, hogy a betegek terhei növekednek. Ráadásul beszélnek arról, hogy az úgynevezett dobozdíjat is 300 forintról 500 forintra kívánják emelni; csak utalnék arra, hogy akkor, amikor az 1 eurós vizitdíjért csinálták a politikai hisztériát.
Nem tudom, hogy számoltak-e azzal, tisztelt államtitkár úr, hogy ha további terheket kívánnak rakni a gyógyszergyártókra, azok esetleg kivonulnak az országból, munkahelyek szűnnek meg, kutatási tevékenység szűnik meg. Tehát ez is károkat jelent nemcsak az országnak, hanem a beteg embereknek is, gyógyszerek tűnhetnek el a patikákból ezen intézkedések eredményeként. Ismerjük már egyébként a Fidesz-kormány válságadóit, láthatjuk a következményeit, a különböző multinacionális társaságokra kivetett extraadók eredménye az volt, hogy az élelmiszerárak, az üzemanyagárak ma már a csillagos egekig emelkedtek, tehát ezek rögtön a fogyasztóknál jelennek meg. (Révész Máriusz: Az egész világon!)
Tisztelt Államtitkár Úr! Milyen intézkedéseket kívánnak tenni annak érdekében, hogy a 100 milliárdos forráskivonás ne a betegeket érintse? Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés