SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Hadd igazítsam ki önt annyival, hogy egyébként az a hiány, amit ha az egyszeri költségekkel számol, a korábbi évekhez viszonyítja, akkor alacsonyabb, mint a korábbi éveknek az adott időszakra vonatkozó hiánya, tehát ebből a szempontból nem tudjuk osztani az ön álláspontját, miszerint emiatt a költségvetés idei 3 százalék alatti hiánya veszélyben lenne. Egyébként azt gondolom, hogy minden olyan intézkedés, amit hozott a kormányzat - kezdve az adórendszertől, amit ön kritizált -, mind arra vonatkozik, azon alapul, hogy valóban ennek az egésznek a kulcsa a gazdasági növekedés. Tehát akkor lesz tartható ez a költségvetési hiány is, amennyiben a gazdaság a tervezett beruházásai révén megindul, és azok az adóbevételek, amelyeket a gazdaság növekedéséből várunk, realizálódnak a költségvetésben.

Tehát ennyiben egyet tudunk érteni, hogy itt az alfája és az ómegája egyébként egész Magyarország kilábalásának az, hogy a gazdasági növekedést elindítsuk Magyarországon, ez fogja biztosítani hosszú távon a költségvetési hiányt, és egyébként azoknak a problémáknak a megoldását, amire ön is utalt.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu