TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr, köszönöm a lehetőséget, hogy a záróvitában a módosító indítványokról szólhatok. Tiszteletben tartom és méltányolom az elnök úrnak azt az igyekezetét, hogy az ülésvezetés gyorsaságával igyekszik óvni a képviselők idejét, mégis azt gondolom, ezekről a módosító indítványokról szólni kell, már csak azért is, mert olyan módosító indítvány is érkezett ehhez az előterjesztéshez, amely a zárószavazás előtti módosító indítvány nevet viseli, mindjárt három; Dancsó József képviselőtársam jegyzi ezeket az indítványokat.
Arra szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét, hogy ezek a módosító indítványok tartalmi értelemben nincsenek köszönő viszonyban sem az előterjesztéssel. Ezek a módosító indítványok az idegenforgalmi adótól kezdve a veszélyeztetett terhesek betegszabadságának elvételéig foglalkoznak szinte mindennel, még a médiatörvényre is kitérnek.
Azt gondolom, tisztelt Ház, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy tartalmilag más előterjesztés keretében rendezni ezeket az ügyeket nem sportszerű, nem korrekt és nem tisztességes. Annál is inkább, mert maga az előterjesztés arról szól, hogy arról a költségvetésről, amelyről már megállapítható volt, hogy élt összesen egy hónapot, mert 250 milliárdos megszorítást, úgymond zárolást kellett alkalmazni ennél a költségvetésnél, tartalmilag ez az előterjesztés ezt próbálja meg törvényes keretek közé emelni.
Ezért tehát azoknak az úgynevezett zárószavazás előtti módosító indítványoknak, amelyek táppénzügyeket, betegszabadságot, médiát és idegenforgalmi adót jeleznek számunkra, semmi keresnivalójuk ennél a szavazásnál, ezért tehát ezeket az indítványokat nem tudjuk és nem fogjuk támogatni.
Ugyanakkor nem támogatjuk az előterjesztés eredeti tartalmát sem, mégpedig azt, hogy egy egy hónapot élt költségvetés 250 milliárdos zárolásához törvényi kereteket biztosítsunk és hagyjunk jóvá.
Elnök úr, köszönöm a szót, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés