DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A földdel kapcsolatban mi - önökkel ellentétben - nemzeti érdekeinkből, nem pedig a szűk tőkeérdekekből indulunk ki. (Gőgös Zoltán közbeszólása.)

Ebben a szellemben alkottuk meg az ön által is említett, Nemzeti Földalapról szóló törvényt, amelynek kiemelt célja e téren is nemzeti önrendelkezésünk megőrzése, a természeti erőforrások nemzeti hatáskörben tartása. Emellett a hazai termőföldvagyon védelme érdekében sikeresen kezdeményeztük a földmoratórium három évvel történő meghosszabbítását; ezzel kinyilvánítottuk, hogy a földszerzési korlátozásokat a moratórium lejártáig fenn kívánjuk tartani. Nyugodtan kijelenthetem, hogy nem áll szándékunkban kiskapuk nyitásával kockáztatni az eddig elért eredményeinket.

Olcsó hatásvadászat lenne most utalnom arra a számos kiskapura, amelyet éppen önök nyitottak meg a termőföldek művelés alóli kivonása előtt. A művelésiág-változással kapcsolatos szabályokat önök 2008. január 1. és 2010. május 6. között négyszer módosították annak érdekében, hogy művelés alól kivett terület ingatlan-nyilvántartási átvezetésére már a beruházás megvalósítását megelőzően is sor kerülhessen, és ezáltal az érintett terület termőföld jellege megszűnjön, amire a tulajdonszerzési korlátozás már nem áll fönn.

Ami a magyar államnak a Talentis-programban való részvételét illeti, az egyelőre a közösen kinyilvánított szándék fázisában van. A kérdéses ügyben szakértői szintű egyeztetések zajlanak, amelyek éppen arra irányulnak, hogy a hatályos jogszabályi kereteken belül milyen lehetőségek vannak a beruházás megvalósítására. Tekintettel arra, hogy profitorientált gazdasági társaságba való állami befektetésről beszélünk, kiemelten vizsgálni és elemezni fogjuk a program és ezen belül az egyes fejlesztési projektek hosszú távú gazdasági hatásait és jövedelemtermelő képességét éppen úgy, mint a nemzeti földvagyon közjó szempontjából legmegfelelőbb hasznosításával kapcsolatos kérdéseket.

Ami pedig a Nemzeti Földalap feletti felügyeletet illeti, a törvény világosan kimondja (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), hogy az állam nevében a tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket az agrárpolitikáért felelős miniszter gyakorolja.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu