DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, minden település a gyorsforgalmi hálózattal való minél közvetlenebb összeköttetés megteremtésében érdekelt, ezért a békésszentandrásiak ilyen igényét természetesen megértem.

Az M44 eddig tervezett módosításával Békésszentandrás saját csomópont híján sem válik zsáktelepüléssé, az változatlanul jól elérhető lesz mind Kunszentmárton, mind Szarvas felől is. A nagyközség egyetlen közúti kapcsolata sem lesz rosszabb a jelenleginél. A csomóponti ágak és szélesítések megépítésével járó többletkiadás mintegy 600 millió forinttal lenne több, amihez hozzáadódna még a három méter széles burkolatú ötjegyű bekötőút kiszélesítésének és megerősítésének mintegy 1 milliárd forintos költsége. A csomópontigény az M44-es autóút eddigi előkészítése során többször felmerült, azonban eddig nem került be a tervekbe. A beruházás önkormányzati hozzájárulással kapott építési engedélyt.

A képviselő úr felvetésével egyetértek annyiban, hogy hasonló kérdések nem dönthetőek el alapos vizsgálat, az egyes települések bekötési igényeit egyenlő mércével megítélő elbírálás nélkül, ezért intézkedtem arról, hogy az M44-es beruházás európai uniós támogatása érdekében készülő megvalósíthatósági tanulmány vizsgálatai ismételten térjenek ki a csomópont ügyére. A tervezők tehát össze fogják vetni az építés költségeit az úthasználók társadalmi hasznaival, és indokolt esetben módosíthatják a tervet. A válasz tehát: igen, a kormánynak számítanak a békésszentandrásiak, akik jogos igényeik méltó kezelésében maguk is számíthatnak a kormányra.

Köszönöm a figyelmét; köszönöm a türelmét, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu