ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 12. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Földesi Gyula és Hegedűs Lorántné jegyzők lesznek segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Mély fájdalommal és megdöbbenéssel értesültünk Arnóth Sándor képviselőtársunk szerda éjjeli tragikus haláláról. Arnóth Sándor 1994-től a Fidesz politikusaként a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés tagja volt. Az 1998. évi országgyűlési választásokon egyéni választókerületben jutott be az Országgyűlésbe. 2006-ban és 2010-ben Püspökladány polgármesterévé választották. 2008-ban a Hajdú-Bihar megyei területi listáról került be újból a parlamentbe. A 2010. évi választásokon ismét egyéni választókerületben szerzett mandátumot. Képviselői munkája során az emberi jogi bizottságban és annak millenniumi albizottságában, a költségvetési bizottságban, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottságban dolgozott. Ebben a ciklusban a számvevőszéki és költségvetési bizottság tagja volt. Városában, választókerületében és képviselőtársai körében egyaránt megbecsülték és tisztelték. Osztozunk családjának gyászában. Arnóth Sándort az Országgyűlés is saját halottjának tekinti.

Kérem önöket, hogy néma felállással adózzunk elhunyt képviselőtársunk emlékének. (A teremben lévők néma felállással tisztelegnek az elhunyt emléke előtt.) Köszönöm szépen.

Tisztelt Országgyűlés! Most a napirend előtti felszólalások következnek. Emlékeztetem önöket, hogy a Házszabály legutóbbi módosításával a képviselőcsoport által felkért tagok is felszólalhatnak.

Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Volner János képviselő úr, a Jobbik képviselőcsoportjából: "Gazdagok pártja, gazdagok kormánya" címmel. Megadom a szót, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu