DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Most, amikor alkotmányozásra jövünk össze, első gondolat, hogy igen, ez az alkotmányozás tavaszának ígérkezik. Én magam, valahányszor szólok vagy írok erről a témáról, mély lélegzetvétellel sóhajtom, hogy "Isten, áldd meg a magyart!" A zord idők forgatagában "megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt". Most kell az önvizsgálatban megláttatni erényeinket és mulasztásainkat. Lehet ez egy mérlegkészítés ideje is. Ezek példázzák teljesítményeinket, sikereinket és meglepő mulasztásainkat az elmúlt évtizedben.

Én manapság itt az alkotmányozás idején azt is jelentem, hogy napokon belül egy könyvecskét készülők képviselőtársaim kezébe adni erről a témáról, egy kompendiumot, azért, hogy az alkotmány alkotói és a közvélemény formálói még tájékozottabbak legyenek, hogy az önvizsgálatból meglássuk, hogy mikor voltunk sikeresek, mikor nem, és hogyan formája az ország, dolgaink alakulását az alkotmány és annak látása a szemünkben.

Beterjesztek majd módosítót is, ami így hangzik: megbecsüléssel értékeljük történelmi alkotmányunk haladásában a polgári demokrácia rendszerét először kinyilatkoztató 1946. évi I. alaptörvényt. Szólok erről és az ehhez kapcsolódó témákról a következő percekben. Emlékeztetem magunkat még egyszer arra a vérlázító csúfságra, hogy hivatalosan még ma is Magyarország alkotmányának címe az 1949. évi XX. törvény, amelyet most megváltoztatunk.

(9.10)

De eleddig - 20 évig - úgy csináltunk, mintha ez nem nagyon fájt volna, pedig - erről is szólok majd - nézetem szerint milyen sok kárt okozott lemaradásunk és tévelygéseink sorában. Pedig volt előtte egy alkotmány, az 1946. évi I. törvény, amit az 1949. évi XX. bolseviki nyilatkozat eltörölt. De az 1946. évi alaptörvény először emelte a történelmi alkotmányunk sorába olyan magasra a polgári demokrácia eszméjét, amit aztán azóta továbbviszünk most már. De amikor először a polgári demokrácia eszméje törvényesen, alkotmány szintjén kinyilatkoztatott, az akkor volt. Az akkor magaslat volt, arra nem emlékezni: megfosztjuk magunkat történelmi alkotmányunk értékétől.

Tehát nem teszünk szívességet az 1946-ban alkotmányozóknak akkor, amikor erre emlékezünk, hanem hálásak kellene legyünk. Legyünk hálásak! Mert ők akkor már olyan nehéz körülmények között, olyanképpen megfogalmazták és kimondták a polgári demokrácia, a függetlenség eszméjét, ami korábban nem volt. Történelmi alkotmányunk történelmien szépen fejlődött, alakult, de akkor elértünk egy magaslatot. Aztán jött a zuhanás, a kommunista diktatúra, és milyen nehezen is kerülünk ki ebből. Az elmúlt 20 esztendő bizony talán még szégyenletesebb is volt, mert akkor nem az iga alatt, a járomban, hanem magunktól elviseltük azt a címet, ami gyalázó volt.

Szóval, ennek a szellemében kelt fel - az 1946. évi alkotmányozás, polgári demokrácia, függetlenség kimondásának szellemében kelt fel - egy évtizeddel később, 1956-ban a forradalom és a szabadság tüzében az emelkedő nemzet. Az volt az emelkedő nemzet. Jó megfogalmazása volt a tényeknek és a valóságnak. Valójában a két évszám: 1956 és 1946 az ok és okozat szilárdságával kapcsolódtak egybe. Erről tanúskodtak a történések részesei is. E tekintetben Bibó Istvánt szokták idézni, aki azt kérte, hogy a következő szöveget írják síremlékére: élt 1945-től '47-ig.

Szándékozom, tisztelt Országgyűlés, ezzel a fölszólalással is és az utána következő írásaimmal a következő hetekben hozzájárulni témákkal ahhoz, hogy valóban meglássuk, mennyi érték volt, hogyan jött létre és mennyire hatott az a történelmi lépés 1946-ban. Szándékom az olvasót és itt a tisztelt Országgyűlést emlékeztetni a tényekre, részben kronologikusan, részben tematikusan. Olyan fejezeteket szándékozom bemutatni, ahol az akkori törvény előadója, Sulyok Dezső itt és mások bemutatták azt a fejlődést, azt az előrehaladást, aztán a történelmi alkotmánynak ebben a távlatban való megnézését.

Külön foglalkozni kívánok - és gondolom, kívánunk - azzal, hogy milyen sikerek következtek azért - és így mondom: azért -, mert az ország stabilizálódott az alkotmány szellemében. Sok baj volt, politikai kötélhúzások voltak, koalíciós kormányzás volt, idegen katonai megszállás volt. Tisztelt Országgyűlés! Ezért, éppen ezért az az alkotmány nem kevesebb értékű, hanem több értékű. Az itt ülő országgyűlési képviselők akkor olyan körülmények között - idegen megszállás, koalíciós kormányzás kényszere - olyan alkotmányt fogalmaztak, fogalmaztunk meg - része lehettem akkor annak -, amely hasznunkra lenne, hogyha jobban ismernénk különböző szempontokból.

Az egyik, hogy mennyire önállónak érezte az akkori kormányzás magát olyan dolgokban, amelyekről ma nem szokás tudni. Nagy Ferenc miniszterelnök elment az Egyesült Államokba Truman elnökhöz, és elment a Szovjetunió miniszterelnökéhez, Sztálinhoz és elmondta nekik úgyannyira szabadon és nyíltan, hogy a népesség helyzetéről, a kitelepítésekről, a határok megvonásáról Nagy Ferenc térképet terített ki Sztálinnak, és órákon át beszéltek róla. Ennyi bátorsága és függetlensége volt annak a magyar kormánynak, éppen az alkotmány szellemében, ami ezt megfogalmazta.

Aztán emlékeztetek néhány más témára. Hadd említsem meg itt az idő hiányában talán még csak azt, hogy a gazdasági életre milyen mértékben hatott az az alkotmányozás, az az önismeret, az a függetlenségtudat, az a bölcsesség és bátorság. Magyarország 1945-46-ban nyomorúságos, a háború után tönkretett ország volt, és 1946-ban olyan gazdasági csoda történt ebben az országban, mint soha azelőtt, soha azután, és a világtörténelemben is ritka. Egyik példája ennek a hiperinfláció után stabilizálódó pénz, a stabil forint megteremtése. Barátaim, ahhoz, hogy olyan gazdasági momentum jöhessen létre, az emberek annyira bízzanak magukban, a vállalkozásukban, a munkakészségükben, ahhoz igenis szükséges volt - és megvolt - az a stabil közélettudat, amit az alkotmány nyújtott.

Az, hogy milyen termelési ráták születtek - hát hol vagyunk mi a GDP vagy bármilyen más mértékkel ma amögött! Azért lehetett stabil forint, mert volt stabil politika, stabil alkotmányozás - az ok és okozat. Mekkora szükségünk volna nekünk ma erre rátekinteni! Most, amikor gazdaságilag még csak nem is elvesztett háború, nem is idegen megszállás nyomán vagyunk olyan nyomorúságos helyzetben, engedtessék meg, hogy azt mondjam: ez a mi hibánk. És úgy, ahogy nem figyeltünk az elmúlt 20 évben arra, hogy milyen alkotmánycím alatt éltünk - gyalázatos, csúfos alkotmánycím alatt éltünk, élünk még ma is azon cím alatt -, jó magyarázata ez annak, hogy a gazdasági életben is miért uralkodhattak el itt a monopóliumok, az oligarchiák, olyan nemzetközi meg hazai kizsákmányolások, mert nem figyeltünk oda a fontos dolgokra: az alkotmányunkra, a gazdasági életünkre. Most tehát, amikor a gazdasági nyomorúságból kívánunk kikerülni, akkor jó, ha megnézzük a példát.

Tisztelt Országgyűlés! Tőlem többször hallották itt is, máskor is - egyetemi hallgatóim szoktak ezzel tréfálni -, hogy Horváth első törvénye: ami létezik, az lehetséges. Tisztelt Országgyűlés! Itt is mondom: ami létezik, az lehetséges. 1945-46-47-ben létezett, lehetséges volt olyan nyomorúságból, megvertségből az országot előrevinni. Hogy végül nem úgy lett, a nagyhatalmak másképp csinálták - de volt a kegyelmi idő, amit jól használtunk.

(9.20)

Abból példázni olyan jót tenne nekünk gazdasági fölemelkedésünk, a társadalom megszilárdulása, megbékélésünk, a világ szemében való tekintélyünk érdekében!

Tisztelt Országgyűlés! Tehát lássuk meg, gondoljuk végig: nem teszünk szívességet az 1946-os alkotmánynak azzal, ha a teljesítményeink között megemlítjük mint a történelmi alkotmányunk egyik fontos lépcsőjét, nem teszünk szívességet, hanem hálásak vagyunk neki. Legyünk hálásak! Mondjuk ki, mert olyan példát nyújtottak, amit nagyon jó, ha most az emlékezetünkbe idézünk.

Ennek szellemében szeretném, ha az Országgyűlés nézné azt, amit most teszünk. Ehhez kívánok hozzájárulni itt is, másutt is, és remélem, ez a gondolat témája lesz többek hozzászólásának, és annak a módosításnak, amit benyújtok. Azt, hogy ennek mi az útja-módja a Házszabály, a bizottságok és egyéb fő atyamesterek kezében, az ég tudja, de a történelemből elhallgatni azt, ami valóság is volt és ami számunkra érték, a mulasztás bűne lenne. Ne tegyük, képviselőtársaim! Fogjuk meg azt, ami lehetőségünk van, mert most van!

Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu