DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Novák Előd képviselőtársam figyelmét annyira lekötötte az ülésrend, hogy nem vette észre, hogy a kétkamarás parlamentről az imént, körülbelül tíz perccel ezelőtt elmondtam, hogy én támogatom a kétkamarás parlamentet, sőt kijelentettem, hogy rokonszenvemről biztosítom Szili Katalin javaslatát is. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Úgy van!) Aztán az is elkerülte a képviselő úr figyelmét, hogy a felszólalásomnak nagyjából több mint felét, úgy 60-65 százalékát olyan észrevételek töltötték ki, amelyek valamiféle értelemben polemizálnak az anyaggal, a frakciószövetség anyagával.

Tehát sok kérdésben, jó néhány kérdésben kifejtettem a véleményemet. Lehet, hogy ez a polemizálás nem volt olyan frecsegő stílusú, ami a jobbikos körökben - hogy mondjam - otthonossá tesz vagy ami gyakorlattá válik, de én ezt nem tartom bajnak. Azt viszont problematikusnak tartom, hogy azért, mert egy elemzés nem tartalmaz bombasztikus és harsány kitételeket, annak a tartalmi lényege nem jut be a hajak alá. (Derültség, taps és közbeszólások a kormánypárti padsorokban.) Egyébként én képviselőtársamról sokkal többet tételeztem fel (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólások ugyanonnan, köztük Balla György: Ezt a naivitást!), szóval, meg vagyok lepve, az ember elkedvetlenedik, mert több mint 25 percet beszéltem, ebből legalább - mondom - 16-17 perc kritikus volt az anyaggal kapcsolatban, és képviselő úr ezt nem vette észre. Ilyenkor az ember elszomorodik, hogy van-e értelme akkor, legalábbis a Jobbik számára, ezeket az észrevételeket elmondani. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu