DR. SZILI KATALIN (független): Köszönöm szépen. Mélyen tisztelt Elnök Úr! Mélyen tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban szeretném megköszönni azon képviselőtársaim dicsérő szavait, akik méltatták azt, hogy én magam is a Szociális Unió nevében egy alkotmányt tettem le a parlament asztalára, hiszen számunkra az fontos kérdés volt, hogy azért láttassuk, hogy számtalan látásmód van, számtalan közelítési mód van, és úgy gondolom, hogy a demokráciára büszke Magyarország számára ez valóban fontos kérdés, hiszen nekünk közösen kell azt az alkotmányt - vagy ahogy önök hívják, alaptörvényt - megalkotnunk, amelyet majdan úgy fognak hívni reményeink szerint, hogy ez a nemzet, a társadalom alaptörvénye.

Ivanics képviselőtársam feltett egy kérdést, ami arról szólt, hogy alapvetően egyet is értene akár a két kamara létrehozásával, ugyanakkor valóban nem világos az alkotmányból, hogy hány fős egyáltalán az a képviselőház, amiben mi gondolkodunk. Természetesen azzal, hogy erre külön nem tettünk utalást, ez azt is jelzi, hogy számunkra egyébként a 200 fős parlament vagy képviselőház abszolút elfogadható, aminek a megalkotására az elmúlt esztendőben sor került. Tehát tulajdonképpen azokkal az adottságokkal, amelyek jelenleg léteznek, ezekkel együtt gondoltuk azt a megoldási módozatot, amit az asztalra tettünk, hogy egy nemzetgyűlésen belül a 200 fős képviselőház és nyilván hozzá egy korporatív alapon létrehozott 90 fős felsőház biztosította volna annak a lehetőségét, hogy egy picit kinyissuk azt a terepet, amire, azt gondolom, talán mindannyian, ha kimondva nem is, de belül érzékeljük, hogy szükség lenne, ami egy picit a párbeszéd terepét kinyitná.

Ez a 90 fős, korporatív alapon létrehozott felsőház tagjaival biztosítaná ezt, hiszen önmagában a mi elképzelésünk szerint köztestületek, egyházak, kamarák, szakszervezetek, tehát olyan szervezetek vennének részt, amiben - ezt a társadalmi párbeszédet kiszélesítve - valóban azt a gyűlöletstruktúrát, amire önök is utalnak, oldanánk, és ebből a konfrontatív demokráciából egy konszenzusos demokrácia irányába indulnánk el.

Nyilvánvalóan megértem azokat az érveket is, amelyek fellelhetők, vagy amelyekkel magam is találkozom, és amire utaltam már nem csak az expozémban, lehet, hogy már ma délelőtt is a felszólalásomban, amelyek elhangzanak arra vonatkozóan, hogy lehet, hogy ez lassítja a törvényhozást; azt a fajta gyorsaságot, amit a mai világ elvár tőlünk, ezzel nem fogjuk tudni teljesíteni.

Tisztelt képviselőtársaim figyelmébe ajánlanám, hogy egy egyszeri halasztó hatályú vétó lenne az, amit mi egyébként ebben a viszonyrendszerben gondolunk, és nyilvánvaló ez alapjában, figyelemmel Európa számos más országára is, nemhogy csökkentené, hanem úgy gondolom, hogy segítené azt, hogy valóban számunkra egy új típusú és az önök által is megfogalmazott új típusú jövőt alkossunk.

Még egyszer ajánlanám figyelmükbe ezt a kérdést, nyilván megértve és elfogadva azt is - ha a többség úgy gondolja -, hogy azzal a rendszerrel, ami jelenleg adott, megyünk tovább. Én viszont azt gondolom, hogy érdemes áttekintenünk azt is, és hozzáteszem, nem pártpolitikai alapon, hanem egyszerűen csak az ország érdekét és jövőjét tekintve, hogy mi milyen távlatos jövőképet kívánunk nemcsak az intézményrendszerünkben, hanem abban is, hogy milyen demokráciát szeretnénk. Hiszen itt felvetődött többször a viták során, ami például a közvetlen részvételi demokrácia lehetőségeit kínálja, hogy elegendő-e az, ha csak ügydöntő népszavazásokban biztosítunk lehetőséget akár egy emelt létszámmal is a társadalom számára.

(18.00)

És ugyanilyen kérdés az is, hogy mekkora államot szeretnénk, milyenek legyenek az alapjogok és a kötelezettségek, és nyilván ehhez milyen intézményi rendszer társuljon. Számomra, tisztelt képviselőtársaim, az örömteli, ha egyáltalán ezekről a kérdésekről vitázni tudunk. Nyilvánvaló, hogy magam azzal, hogy ebben a vitában részt veszek, és ezt a tervezetet az asztalra tettem, szerettem volna azt is láttatni, hogy igen, lehet koncepciókról, lehet szabályozásokról vitáznunk, van ideje és terepe a vitának. Hiszen rajtunk múlik, a Magyar Köztársaság parlamentjén 2011 márciusában, áprilisában, hogy mi közösen milyen jövőképet gondolunk.

Elnök úr, arra kérem, hogy mivel a független képviselők a mai időkeretet nem használták el, hadd vihessem át holnapra, és azt a 6 percet hadd használjam fel, ami a független képviselők számára biztosított. Úgy gondolom, hogy erre lehetőségem van mint független képviselőnek. (Jelzésre:) Én köszönöm, elnök úr, a megértését, az önök figyelmét, kívánok önöknek minden jót, és köszönöm, hogy részt vehetek a vitában. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu