DR. ZSIGA MARCELL (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Egy alkotmányozási folyamat nem csupán az alkotmányjogászok ügye, hanem mindenkié. Amikor azt szorgalmazzuk, hogy olyan megfogalmazások szülessenek, amelyek minél teljesebben tükrözik az igazságot, akkor nem saját felfogásunkat akarjuk ráerőszakolni másokra, hanem egy párbeszédben hallatjuk a hangunkat. Ez közös állampolgári felelősségünk.
Tisztelt Ház! Az elmúlt években azt tapasztalhattuk meg, hogy a fiatalok nagy része kellő önbizalom és jövőkép híján nehezen tudott az életlehetőségein javítani. Többek között a kormányzat és valamennyi országgyűlési képviselő feladata olyan atmoszféra kialakítása, amelyben a fiatalok jól érzik magukat, és őket a társadalom hasznos tagjaként ismerik el. Éreztetni kell velük, hogy hazánknak, Magyarországnak igenis nagy szüksége van rájuk.
Szükségesek ezért olyanfajta törvények, programok, rendelkezések, irányelvek, amelyek kimondottan a fiatalokra, mint az új nemzedékre vonatkoznak, rájuk alapoznak, és a bennük rejlő erőforrásra, kreativitásra építve, velük együttműködve kívánják megvalósítani az ország és hazánk gyarapítását. Mindezek alapja, hogy Magyarország Alaptörvénye utaljon arra, hogy a fiatalok és a családok jelentik nemzetünk aranytartalékát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Teljesen egyértelműen kijelenthető véleményem szerint, hogy a Magyarországon szükséges változások alapvető forrásai a fiatalok, valamint a családok. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nemcsak megfelelő eszközökkel és stratégiákkal kell rendelkezni helyzetük fellendítéséhez, hanem azokat megfelelő törvényi keretekkel is alá kell támasztanunk. Ebben szerepet kell szánni a most tárgyalt alaptörvény legmegfelelőbb szabályozásának, legmegfelelőbb megfogalmazásának.
Az alaptörvénynek úgy kell funkcionálnia, hogy üzenetet közvetítsen a fiatalok felé, és bátorítsa őket a tudatos családtervezésre, merítsenek erőt belőle. Az alaptörvénynek olyan környezetnek, olyan fundamentumnak kell lennie, amely a meddőség, az abortusz elkerülése, és legeslegfőképpen az egészséges magyar gyermekek születése érdekében szorgalmazza és bátorítja a fiatalok tudatos egészségre nevelését.
(15.50)
Magyarország, mint számos európai ország, demográfiailag elöregedő. A társadalmi és gazdasági struktúra azonban erősen elmaradott az európai uniós átlagtól. Ahhoz, hogy ezekben az állapotokban jelentős változást érjünk el, olyan Magyarországot kell teremteni, ahol jó élni, és amelyben a hazai ifjúság és a családok biztosítottnak látják jövőjüket, érdemesnek látják azt tervezni.
Egy olyan országban, olyan politikai környezetben kellene ennek megvalósulnia, amelyben értéke van a szónak, a becsületnek, és ahol olyan politika irányítja a közügyeket, amelynek nem célja az ifjúságban és a családokban szunnyadó erő, tenni akarás, motiváció elfojtása, hanem ezek támogatása, erősítése. Ezért kell például a házasság és a család intézményének fokozott védelmét egy erős alaptörvényre építeni.
A mai fiatalok átlagosan két-három gyermeket szeretnének ugyan, azonban a legtöbbször csak egy-két gyermeket vállalnak. A nők és a sok gyermeket vállaló családok helyzetének javítása kulcsfontosságú abban a tekintetben, hogy melyik ország tudja majd megfordítani az imént hivatkozott demográfiai trendet az Európai Unióban.
Tisztelt Országgyűlés! Kijelenthetjük, hogy a férfi és a nő szeretetén alapuló család a társadalom alapegysége, a gyermek pedig a társadalom különösen védendő tagja, Magyarország és az egységes magyar nemzet jövőjének a záloga. Hosszú távon a kiszámítható család- és társadalompolitika szolgálja a jövő generációit. Minden társadalmi fejlődés, minden előrelépés a családok és az ifjúság társadalmi, szociális és mentális állapotától függ, így van ez Magyarországon is. Egy fiatal proaktív társadalmi réteg képes csak hatékonyan előmozdítani a gazdasági és társadalmi fejlődést. Ezekből a fiatalokból képezik a jövő szakembereit, ez a generáció fogja majd Magyarország gazdasági és közszférájának szereplőit alkotni.
A fiatalokkal és a családokkal építhetünk erős Magyarországot, ezért szükséges, hogy erős alaptörvénnyel védjük a házasság és a család intézményét, az ifjúság biztos, kiszámítható jövőképét. A házasság és a család a nemzet fennmaradásának alapja. Ha ebben a szellemben végezzük törvényalkotó munkánkat, akkor bátran írhatjuk fel születendő alaptörvényünk elejére a következő szavakat: "Isten, áldd meg a magyart!"
Köszönöm a figyelmüket, köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés