TALABÉR MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az új alaptörvény több cikkelyben is foglalkozik a szociális területtel, illetve a családokkal. A Fidesz kiemelt célként fogalmazta meg a családok megerősítését, a gyermekvállalás támogatását, az idősek biztonságának és megbecsülésének megteremtését, a fogyatékossággal élők helyzetének javítását. Számunkra a társadalompolitika alapját a család jelenti. Ez megnyilvánult az eddigi kormányzati és parlamenti döntésekben is, hiszen a gyest visszaállítottuk három évre, bevezettük a családi adókedvezményt, és a nők 40 év szolgálati idő utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét is biztosítottuk.

A 15. cikkely szól arról, hogy a gyermeket minden olyan jog megilleti, ami bármely más embert. A gyermeknek joga van a testi, lelki, szellemi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz, s erre a gyermek a szüleivel, a családjával, az állammal és a társadalom bármely tagjával szemben is jogot tarthat, s biztosítani kell számára a megfelelő fejlődéshez szükséges feltételeket. A családon belül ez a felelősség elsősorban a szülőké. Ezzel egyidejűleg az ő joguk a gyermeküknek adandó nevelés megválasztása, és kötelezettségük a gyermekükről való gondoskodás és a tanköteles korú gyermek taníttatása, amit örömteli módon a tavalyi törvényi szigorításnak köszönhetően egyre többen komolyan is vesznek. Új elem a szövegtervezetben az idős szülőkről való gondoskodás megjelenítése. Ez utalás arra, hogy nemcsak az utánunk jövő generációkért vagyunk felelősek, hanem kötelezettséggel bírunk szüleinkkel szemben is.

Az Alaptörvény rögzíti, hogy Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson, ezért, ha valaki olyan élethelyzetbe kerül, amikor a megélhetéséhez szükséges javak előteremtésére nem képes, akkor állami segítséget vehet igénybe. A javaslat az állami szociális intézmények és intézkedések igénybevételére mindazokat feljogosítja, akiknek erre szükségük van. A törvény a szociális intézkedések jellegét és mértékét a szociális intézkedést igénybe vevő személynek a közösség számára hasznos tevékenységhez igazodóan is megállapíthatja. Ez szintén új eleme a tervezetnek, ami azt kívánja hangsúlyozni: mindenkinek erőfeszítéseket kell tennie közös dolgainkért, s nem lehet évekre berendezkedni arra, hogy mások eltartsanak egyeseket anélkül, hogy bármilyen kis lépést tennének akár csak a saját legszűkebb környezetük jobbításáért.

Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló, egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és az önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő.

(15.30)

A törvény az állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményeire tekintettel is megállapíthatja. Az állam a működtetéséhez szükséges hozzájárulásokból nyugdíjrendszert tart fenn, az egyéni öngondoskodást pedig önkéntes társadalmi intézmények szabályozásával segíti elő. Külön szó esik a hölgyekről a tervezetben, hiszen egyfajta külön védelmet kapnak azok, akik sokat dolgoztak és gyermeket neveltek, hisz 40 év jogosultság után nyugdíjba vonulhatnak.

Kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák az Alaptörvény elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu