DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt azért meg kell állapítani, hogy a XIX. század elejétől, de már a XVIII. század végétől kezdődően töretlen volt az a fejlődés, ami egyértelműen a szavazati jog és a választójog kiterjesztésére irányult. Nemre, felekezetre, fajra nézve különbözőségeket tenni nyilvánvalóan nem lehet, de soha egyetlen olyan épkézláb kezdeményezés, amely bárhol elfogadásra került volna, nem volt a világban, amely a szavazati jognak másra történő átruházását tette volna lehetővé. Szokás hivatkozni egy német kezdeményezésre, de az a német kezdeményezés oly gyorsan veszett el, amilyen gyorsan csak lehetett.
Azt gondolom tehát, hogy ha e tekintetben van is különbség a nézeteink között, azt most nem az alkotmányban kell majd elrendezni, később lehet ezen vitatkozni. Most egy nagyon jó alkotmánytervezetünk van, demokratikus alkotmánytervezetünk van, maradjunk meg emellett.
(10.00)
Még egy rövid téma, ha már az önkormányzatokról beszélünk: ismételten szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ez az alkotmány nem kívánja csorbítani nyilvánvalóan az önkormányzati jogokat, és azokat a félelmeket, amelyek a kistelepüléseken felmerültek, kötelességünk eloszlatni. Egyértelművé kell tenni, hogy a kistelepülések esetében sincs semmi olyan szándék, amely szándék azoknak az önrendelkezési jogát, az ott lévő emberek rendelkezési jogát kívánná csökkenteni. Racionális változtatásokra nyilvánvalóan szükség van, ezek azonban nem érintik, nem érinthetik azokat a jogokat, amelyek a kistelepülésen élőket éppen úgy megilletik, mint ahogy megilletik a fővárosban élőket.
Én hiszem, hogy ez az alkotmány, amelyet mi most itt támogatunk és támogatni fogunk, egyértelműen ebben az irányban halad és ezt szilárdítja meg. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés