TÖRŐ GÁBOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Történelmi pillanatokat élünk. 1949-ig, a kommunista diktatúra alkotmányának létrejöttéig úgynevezett történelmi alkotmánya volt Magyarországnak is. A jogtudomány egyetért abban, hogy a kartális alkotmány nem egy hosszas történelmi fejlődés folytonosan változó eredménye, hanem a meglévő viszonyokat gyökeresen átrendező vagy megalapozó kor terméke. A kartális alkotmányokkal rendelkező országokban a későbbi alkotmányfejlődés során nemegyszer előfordul, hogy az alkotmányos viszonyok lényeges átalakítása esetén az alkotmányozó a korábbi alkotmány teljes félretételével új alkotmányt alkot. Példa erre Franciaország vagy Németország esete is.

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a régi rezsim, jelen esetben az ellenzékben ülő baloldali képviselők soha nem fognak asszisztálni ehhez a változáshoz. Erre a történelemben sem igen volt példa. Azt viszont el kell mondanunk és el kell fogadnunk, hogy Magyarország választópolgárai a tavalyi választások során, annak eredményeképpen felhatalmazást adtak a jelenlegi alkotmányozási folyamathoz. Tették ezt annak ellenére, hogy a választási kampányban a baloldal folyamatosan a Fidesz kétharmados parlamenti többségével riogatott, hosszan és részletesen ecsetelve ennek következményeit. Senki nem mondhatja tehát, hogy az emberek nem voltak birtokában azoknak az ismereteknek, amelyek szerint jelenleg Magyarország új alkotmányának elfogadásáról dönthet az Országgyűlés. Magyarország választópolgárai tudták és felismerték azt a lehetőséget, hogy a korábbi elkeserítő 8 év után felhatalmazást adjanak egy olyan politikai erőnek, amely képes az országot kivezetni a kilátástalanságból.

Ezen kilátástalanság egyik aspektusa a hatalmas államadósság, amelynek időbeli kereteire választ ad az Országgyűlés előtt lévő javaslat. A javaslat a jövő nemzedékek helyzetéért viselt felelősséget tekintetbe véve előírja az Országgyűlés részére, hogy a költségvetést akként állapítsa meg, hogy az államadósság ne növekedjen. A javaslat a költségvetési gazdálkodás felelősségét a kormányra mint a végrehajtó hatalom legfőbb szervére telepíti, megállapítja továbbá ennek alapvető követelményeit is. A javaslat annak érdekében, hogy az aktuális szükségletek vagy érdekek túlzott előtérbe helyezése ne róhasson elviselhetetlen terhet a jövendő generációkra, szigorú követelményt állít a költségvetési gazdálkodás elé. A javaslat az államadósság tartós és tendenciaszerű csökkentését tartja kívánatosnak, ennek megfelelően az államadósság azon szintjét, amely egy felelős gazdálkodás mellett tolerálható, a bruttó hazai termék felében határozza meg.

Alighanem az egyetlen állami intézmény az Állami Számvevőszék, amelynek falán a magyar állami élet más nagyjaival együtt ott van Wekerle Sándor markáns profilja. Tekintettel arra, hogy Wekerle Sándor születési helyét, Mórt magam is szülővárosomnak mondhatom, kérem, engedjenek meg egy rövid történeti kitekintést. Wekerle életműve számos tanulsággal szolgál. A párhuzam sok területen adott: nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság, európai valutakrízis, tömeges elszegényedés, a reformok szükségessége, amely nem működhet szilárd államháztartási alapok, az európai és azon kívüli globális gazdasági erőtérhez kapcsolódó felzárkózás nélkül. Ma is, akárcsak Wekerle korában, magyar polgárok milliói előtt lenne szükség megnyitni az önrendelkezés és a felemelkedés lehetőségét.

Wekerle Sándor következetes tevékenységével gondoskodik a növekvő államadósság kezeléséről, így költségvetési stabilitás alakul ki, sőt a maga idejében a magas költségvetési hiányt többletbe sikerül fordítania. Egyidejűleg ígéretet tesz a társadalom elesett rétegei felé: "A reformokat nem a kincstár jövedelmének szaporítására kívánjuk felhasználni, hanem az előállott többletjövedelmet a nép legszegényebb rétegeit aránytalanul terhelő adók leszállítására, illetve teljes megszüntetésére kívánjuk fordítani."

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szakpolitikusi lét felvállalásának tisztes példáját látva s azt követve arra biztatom önöket, hogy szavazzanak igennel Magyarország új, jövőbe mutató és az itt élő emberek boldogulását szolgáló alkotmányára.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu