DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Helyenként kicsit furcsán bánik a számokkal. Azt mondta, hogy százezrek. A mi adataink szerint 95 ezer háztartást érint az a veszély, hogy nem tudják törleszteni a fizetőrészleteiket. Ez azért messze áll a százezrektől, ami mégiscsak többes számban van.

Abban azért egyetérthetünk - ön is ezt mondta -, hogy a hitelt vissza kell fizetni, és a hitelfelvétel mindenkinek az egyéni kockázata. Nyilvánvaló, hogy nagyon sok család nagyon nehéz helyzetbe került, de éppen azért történt a moratórium meghosszabbítása július 1-jéig, hogy az ő helyzetükön sikerüljön segíteni. De hozzátenném, azoknak a helyzetén, akik valóban lakásvásárlásra, -felújításra vagy -építésre fordították a hitelt. Nem hinném, hogy az államnak ebben az esetben olyan rizikókat is át kellene vállalni, hogy ha valaki olyan fogyasztási javakra költötte a hitelt, amik nem járulnak hozzá közvetlenül a lakhatáshoz. Amit tett a kormány és a parlament ebben az esetben, azt a védelmet nyújtani, hogy a fejük fölött meglegyen a tető.

Ugyanakkor nem értem azt a kifejezést, amit használt, hogy "nemzetközi spekuláns körök" vagy valami hasonló. Ez így, ahogy van, marhaság, ennek nincs semmi értelme. Nagyon kérem, hogy ezeket a kifejezéseket kerülje.

Ugyanakkor az sem fedi a tényeket, amit a bankadóval kapcsolatban említett. A bankok a tavalyi év végéig befizették a bankadót, és az idén is befizetik két részletben, ami nagyban tehermentesíti a költségvetést, és lehetővé teszi azt, hogy az államháztartási hiányt a keretek között tudjuk tartani. Ők vállalják azokat a terheket, amiket a gazdaságpolitika rájuk helyezett, ezért kérem, hogy lehetőség szerint kerülje az ilyen értelmetlen fogalmakat.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu