DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Egy, az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyeletétől tett, szakszervezeti bejelentés alapján végrehajtott intézkedésről és ellenőrzésről van szó, és valamennyi régiós felügyelőségnél kezdeményeztük, hogy indítson vizsgálatot a illetékességi területén található Tesco-áruházaknál. Az országos ellenőrzést megelőzően már korábban is zajlottak vizsgálatok egyes régiókban munkavállalói, illetve szakszervezeti bejelentésre.
A munkaügyi ellenőrzések alkalmával a hatóság azt vizsgálta, hogy a kereskedelemi áruházlánc üzleteiben betartják-e elsősorban a munkaidő, pihenőidő, valamint a rendkívüli munkavégzés és ellentételezés szabályait, de vizsgálták a szabadság nyilvántartására és kiadására, illetve a pihenőidőre vonatkozó szabályokat is, tehát egy átfogó vizsgálatról volt szó. A megállapított szabálytalanságok miatt a felügyelőségek több millió forintos munkaügyi bírságot szabtak ki. Az országos vizsgálat azonban a hatóság számára nem egy kereskedelmi áruházláncot állított reflektorfénybe, hanem néhány olyan, a munkavállalókat hátrányosan érintő jelenséget, amelyek már a korábbi vizsgálati tapasztalatok alapján is igazolhatóan több nagyobb kereskedelmi vállalkozás gyakorlatában is előfordultak. Tehát magyarul, nem Tesco-specialitásról van szó, hanem átfogó vizsgálat eredménye az, amit most mondok.
Általános felügyelői tapasztalat az, hogy a munkaügyi hatóság mint a munkavállalói jogok védelmét biztosító szervezet ellenőrzéseit megnehezíti a munkáltató és a munkavállaló közötti kényszer-együttműködés, mivel a munkavállalók féltik állásukat, nehezen nyílnak meg a szabálytalanságok feltárásában, nem szívesen működnek közre egy-egy ilyen hatósági ellenőrzés kapcsán.
A többit majd folytatom az egy percben, köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés