DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Megragadom az alkalmat, hogy a Lehet Más a Politikával az alkotmányról vitázhatok itt a parlamentben. Tehát örülök annak, hogy a jogalkotási törvény egy apró módosítása kapcsán mégiscsak sikerült becsalogatni az LMP-t az alkotmányozásba, és egyből azzal a felvetéssel szeretnék foglalkozni, amivel ön kezdte, hogy vajon van-e legitimációja a most készülő alaptörvénynek.

Inkább visszakérdeznék, frakcióvezető úr: ön komolyan gondolja azt, hogy az 1949-ben elfogadott 1949-es alkotmánynak vagy az 1989-ben módosított alkotmánynak nagyobb legitimációja van, mint a 2010-ben szabad választásokon megválasztott Országgyűlés által megalkotott új alkotmánynak? Ön komolyan azt gondolja, hogy '49-ben az a bizonyos pártállami parlament több legitimációval bírt, vagy 1989-ben, amely még szintén pártállami választásokon megválasztott Országgyűlés volt, annak több legitimációja volt, mint egy 2010-es választásokon megválasztott Országgyűlésnek? Olvastam ezt az érvelést egyébként úgynevezett jogvédő szervezetek hosszú érvelésében is, és ők azt találták mondani, hogy a '89-es alkotmány bár nem volt tökéletesen legitim, de utána az alkotmánymódosításokkal legitimálták a '89-es alkotmányt. Ez egy érdekes gondolat, szép gondolat, csak hát tudjuk, hogy az utána következő módosítások csak töredékét érintették az alkotmánynak, tehát egyszerűen nem igaz az, hogy '89-ben vagy különösen '49-ben nagyobb legitimitással bírna az alkotmányozó testület, mint most.

Azt hiszem, ez alapvető tévedés, és az önök hozzáállását is jól mutatja, hogy a 2010-es szabad választások eredményét nem fogadják el. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Nem fogadják el azt, hogy a jelen parlamentben akármely párt soraiba választották meg a képviselőket, de mindenkinek joga van az alkotmányozásra.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu