GULYÁS GERGELY (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Miután a javaslat igen rövid, ezért nem fogok élni a rendelkezésre álló időkerettel.

Tisztelt Országgyűlés! A javaslat egyetlenegy világos célt szolgál, azt, hogy Magyarország új alaptörvénye a számozását tekintve, a megjelölését tekintve se illeszkedjen be más egyéb jogszabályok sorába. Ezért a javaslat elfogadása esetén Magyarország alaptörvényeként lesz lehetőség az új alaptörvény megjelenítésére, és emellett még szerepelne a kihirdetés napjának a dátuma. Tehát ezt szolgálja a javaslat.

A rosszemlékű, '49. évi XX. törvényt szeretnénk leváltani, és nem szeretnénk hasonló számokat a helyére. Ez is kifejezi a jogrendszerben elfoglalt, kiemelt szerepét az alaptörvénynek. Ezért kérem, hogy a részben szimbolikus, részben pedig ennek megfelelő technikai módosító javaslatot szíveskedjenek támogatni.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu