HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A fogyatékossággal élő személyek számára ápolást, gondozást nyújtó szociális intézmények átalakítását, a lakókörnyezetbe integrált elhelyezés gyakorlati megvalósítását biztosító stratégiát a Nemzeti Erőforrás Minisztérium elkészítette. A stratégia társadalmi egyeztetése jelenleg zajlik.

A stratégia célja a lakókörnyezetbe integrált elhelyezést nyújtó, széles szolgáltatási kínálattal rendelkező, az öngondoskodásra való képességre épülő és az azt fejlesztő szolgáltatási rendszer irányába történő elmozdulás. A stratégia előnye, hogy az eddigi, a bentlakásos intézmény által nyújtott komplex szolgáltatás önálló életvitelt segítő szolgáltatásokra, valamint szükségletfelmérésen alapuló lakhatási szolgáltatásokra bomlik szét.

Az átalakítás eredményeként az ellátottak a szükségleteikhez, képességeikhez, készségeikhez igazodó segítő szolgáltatások mellett önálló életvitelt folytathatnak. A lakhatási szolgáltatásnak három szintje van. Az érintetteket aszerint sorolják be, hogy az illető állapota milyen gondozást, illetve felügyeletet indokol. Támogatott lakhatás alatt a lakhatási szolgáltatást és az önálló életvitelt segítő szolgáltatást együttesen értjük. Az átalakítás célja, hogy a jelenlegi intézményi ellátás helyett lakhatás és önálló életvitel-támogatás jelenjen meg.

A fogyatékos személyek számára ápolást, gondozást nyújtó intézmények férőhelyeinek kiváltása történik meg európai uniós társfinanszírozással 7, hetes milliárd forint összegben. A további intézkedések ütemezése a kormány által meghatározott rendben történik, háromévenként elfogadásra kerülő cselekvési tervvel.

Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu