VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a felszólalást, habár válasznak ezt nem nevezném, hiszen ugyanazokat a problémákat vetette fel ön is, amiket én fölvetettem a kérdésben, hiszen pontosan arról van szó, hogy önök azt ígérték, hogy lesz egy 500 milliárd forintos összeg a fejlesztési forrásokból erre a célra, de az államtitkár úr is elmondta, hogy nincs annyi pénz, és még az is milyen szörnyű, hogy ki kell fizetni a panelfelújításokat, amikre beérkeztek a pályázatok. Ez szerintünk elfogadhatatlan.

Az, hogy a kvótákból akarják finanszírozni az otthonteremtési programot és az egyéb épületenergetikai dolgokat, az kevés önmagában. Mert a kvótabevétel bizonytalan, és igenis uniós fejlesztési forrásokat kell átcsoportosítani, hogy ne pazarló fejlesztések legyenek, ne pazaroljuk el az uniós adófizetők pénzét, hanem olyan dolgokba fektessük be, ami, ismétlem: munkahelyet teremt, az energiafüggőséget csökkenti. Ez lenne a kitörési pontja Magyarországnak, ha végre nem az iskolákkal fűtenénk itt a nagyvilágot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hanem spórolnánk a rezsiköltségen.

Köszönöm a szót. Nem fogadom el a választ. (Taps az LMP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu