DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Zászló, lobogó és a különböző jelvények tekintetében engedtessék meg, hogy emlékeztessem magunkat arra, hogy a többféle megjelenés több polgártársunk, nemzettársunk részvételét hozhatja magával. Volt egy olyan embercsoport a történelmünkben, amelyik Rákóczi Ferenc szűzmáriás lobogója alatt harcolt a magyar szabadságért. Volt máskor, amikor Kossuth-címeres zászló alatt harcoltunk, volt a forradalom alatt, amikor ugyancsak Kossuth-címer alatt harcoltunk, sőt minden címert kivágtunk, és lyukas zászlóval. Szóval azt szeretném, ha emlékeznénk, hogy a regimentáció, az egyféleképpen való megjelenés mindenképpen, nem biztos, hogy optimális.
Még egy rövid szót a szövetkezetekről. Én a szövetkezeti törvénynek előadója voltam ebben a magyar parlamentben 1946-ban, ami szövetkezeti törvényt úgy láttuk, mint a védekezés a kommunista gazdaság ellen, a dán-holland mintára, mert a magángazdaságok összefogása éppen védekezés lett volna a kollektivizmus ellen. Az, hogy a kommunisták felhasználták, és szövetkezetnek nevezték, ami éppen ellenkezője volt a szövetkezetnek, az megtévesztette a magyar népet évtizedekre, mint ahogy "Szabadság!"-gal köszöntek, Népszabadság újságot mondtak. Ezek a csalások, szemfényvesztések ne tévesszenek meg bennünket! A szövetkezet az emberi egyéni összefogás, és ez egy jó dolog.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés