DR. SZILI KATALIN (független): (Mikrofon használata nélkül kezdi meg hozzászólását.) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Köszönöm a lehetőséget, elnök úr, bár a reggel elnöklő alelnök úr mélységes jóindulattal fűtve már akkor szólított, hiszen én 1 óra után kértem szót, úgyhogy köszönöm, hogy most erre lehetőség... (Közbeszólások a kormánypártok padsoraiból: Mikrofon! - Felteszi a mikrofont.) Kíváncsi voltam, képviselőtársaim figyelnek-e rám.

Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Köszönöm még egyszer a lehetőséget és elnök úr jóindulatát, hiszen a reggel elnöklő alelnök úr mélységes jóindulatától fűtve már akkor szólított, hiszen én 1 óra után kértem a lehetőséget a felszólalásra, úgyhogy köszönöm, hogy ezt az ön részéről most megkaptam.

Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök úr, elöljáróban is megköszönöm a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának, hogy Ivády Gábor független képviselőtársamnak és részemre biztosított még 10 perc lehetőséget, hiszen ezzel is mi magunk reményeim szerint hozzájárulhatunk ahhoz a vitához, amely a nemzet alkotmányát tovább fogja csiszolni.

Jelzem elnök úrnak, hogy én az ajánlás 17., 29., 44., 64. és 74. pontjaihoz szeretnék hozzászólni. Ezek azok a pontok, amelyekről én úgy gondolom, hogy benne vannak, ugyanakkor nyilván szólni szeretnék azokról is, amikről én még ma úgy érzékelem, hogy nem szerepelnek az alkotmányban, ezért nyilván kapcsolódó módosító javaslatokkal szeretném majd tovább segíteni azt a munkát, ami az alkotmányozás tárgyában a parlamentben zajlik.

Mielőtt ezt megtenném, engedjék meg képviselőtársaim, hogy felszólalásomat egy Deák-idézettel kezdjem, ami úgy szól, hogy az alkotmány a nemzet életéből fejlett ki, a nemzet szükségleteihez igazodva. Azt gondolom, hogy ebben talán a legfontosabb az, hogy mi magunk is figyelembe vegyük mindazokat a javaslatokat, amelyek az elmúlt hetekben, hónapokban, években születtek, és azokat a tapasztalatokat, amelyek az elmúlt 20 esztendőben számunkra rendelkezésre állnak; nyilván nem csak és kizárólag a magunk tapasztalatait, hanem azt is, amit az Alkotmánybíróság határozataiban észleltünk, illetőleg amiben mi úgy gondoljuk, hogy minőségileg javítani szeretnénk, nemcsak az állampolgári jogokat, nemcsak azt, ami az ehhez tapadó intézményrendszert jelenti, hanem nyilván azt a demokráciát is, amit mi az elkövetkező esztendőkben a magunk számára a legfontosabbaknak tartunk.

Képviselőtársaim! A módosító indítványok között van jó néhány olyan módosító indítvány, amiről azt gondolom, hogy még jobbá teszi az alkotmányt, hiszen hozzáteszem, hogy az általam benyújtottak és a Szociális Unió által elkészítettek a Magyar Köztársaság alkotmányában is szerepeltek. Gondolok itt arra a módosító indítványra, amely a 17. sorszámot viseli, és amiben megfogalmazásra kerül nemcsak az, hogy minden hatalom forrása a nép, hanem az, hogy minden közhatalom forrása a nép, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a kettő között különbségek vannak.

Ugyanakkor támogatható és támogatom is azt az indítványt, ami 29. sorszám alatt szerepel, amit Ivády Gábor független képviselőtársam nyújtott be, ahol ő - ugyancsak a mi alkotmányjavaslatunkat is figyelembe véve - javasolja azt, hogy különbséget tegyünk az állami zászló, illetőleg a nemzet zászlaja között, amiben a nemzet zászlaja a trikolór, a piros-fehér-zöld zászló, ugyanakkor az ország zászlajaként a piros-fehér-zöld, benne a címerrel szerepelne.

Én nagyon örültem a 44. sorszám alatt szereplő módosító indítványnak, hiszen ebben a sajtó szabadságán túl a sajtó sokszínűségének az igényét is alkotmányos alapokon fogalmazzuk meg. Ugyanakkor Ivády képviselőtársam a 64. sorszám alatt szereplő ajánlásban tett egy olyan javaslatot, ami az elektronikus közigazgatást és egyáltalán a mai, XXI. századi viszonyainkat is figyelembe véve tesz olyan kitételeket, amelyeket tisztelt képviselőtársaim figyelmébe azért is ajánlanék, ha arról beszélünk, hogy mi egy valódi XXI. századi alkotmányt szeretnénk, akkor nyilvánvaló, hogy azokat a körülményeket is figyelembe kell vennünk, ahogy a világ változott, és amilyen körülmények rendelkezésünkre állnak, ami részben az igazgatás, részben egyébként az intézményrendszerünk működtetését segíti. Kérem önöket, hogy támogassák azt az indítványt, amelyet képviselőtársam benyújtott.

Szólnom kell egy szót arról is, ami a 74. sorszám alatt szereplő ajánlásban szerepel, és kérem, hogy önök támogassák, ez pedig a polgármesteri és a képviselői összeférhetetlenséget tartalmazza. Képviselőtársaim, azt hiszem, ez a Szociális Unió által megfogalmazott, a Magyar Köztársaság alkotmányában is szereplő egyik markáns tétel volt, és én úgy gondolom, hogy ez elősegíthetné azt is távlatosan, hogy egyébként egyszer és mindenkorra pontot tegyünk annak a vitának a végére is, amit még magunk előtt láthatunk, ez pedig az önkormányzati rendszer, helyi önkormányzati rendszerünk átalakítása, hiszen ahogy ezt az általános vitában is elmondtam, mindannyian tudjuk, hogy az elmúlt 20 esztendő alatt pontosan azért nem volt erre lehetőségünk, mert mindvégig küzdöttünk önmagunkkal is akkor, amikor parlamenten belül ez a vita elénk került. Így reményeim szerint, ha ez a módosító indítvány elfogadásra kerül, beilleszthető lesz abba a koherens alkotmányba, amit önök egyébként elképzelnek, akkor azt gondolom, hogy lehetőség lesz arra is, hogy egyébként az egész önkormányzati rendszer átalakítására a nem távoli jövőben sor kerüljön.

Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Eddig azokat az ajánlási pontokat említettem önöknek, nyilván csak és kizárólag kiemelve néhányat a sok közül, amelyeket én magam is támogatok és támogathatónak tartok, és kérem önöket is, hogy támogassák. Ugyanakkor szeretnék néhány olyan kérdésről beszélni, amit én magam kapcsolódó módosító indítvány formájában is szeretnék még ehhez az alkotmányhoz fűzni és készíteni.

Itt gondolok például arra a kérdésre, ami Az állam fejezetben a 18., 32., 38. cikk kiegészítését jelenti, hiszen én azt gondolom, hogy ha már önök nem fogadták el azt a rendszert, amit mi ajánlottunk a kétkamarás parlament kialakításával, ahogy említettem önöknek, a második kamara, vagyis a felsőház egy alapvetően korporatív rendszeren alapulna, és inkább a társadalmi párbeszédet, a konszenzuális demokráciát segítette volna, ezért ha már ez elúszik, akkor én azért tennék egy javaslatot arra, hogy a 18. cikkbe majd foglaljuk azért bele azt, ami egyébként a mindenkori kormányzat párbeszédét teszi szükségessé a civil szervezetekkel, szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel. Úgy gondolom, szükséges, hogy ugyanezt a 32. cikkben, ugyancsak Az állam fejezetben az önkormányzatok tekintetében is megfogalmazzuk, hiszen ülnek itt a padsorokban olyan polgármesterek, akik, úgy gondolom, és reményeim szerint ma is gyakorolják ezt, de ugyanakkor nem kellene ezt politikai indokoknak kitenni, hanem ezt egyszerűen szükséges lenne, hogy alkotmányba is foglaljuk.

Ugyanakkor szükségesnek ítéljük, hiszen ez sokszor elhangzott itt a parlament patkójában az elmúlt napok, hetek vitájában, hogy a következő generációk érdekeinek az érvényesítését már most ebben a XXI. századi és egyben európai és nemzeti alkotmányban megfogalmazzuk.

(14.00)

Így én javaslom azt is képviselőtársaimnak, hogy tegyünk arra is utalást, ami az egészséges környezethez való jogot illeti, hiszen a természeti és épített környezet garantálásával az állam is eleget tesz ennek. Úgy gondolom, fontos lenne azt is megfogalmazni, hogy a természeti erőforrások a nemzeti vagyon részei legyenek, ezzel is biztosítva azt, hogy a jövő generációk lehetőségeit és élhető környezetét biztosítsuk. Nagyon kérem képviselőtársaimat, hogy legyünk sokkal érzékenyebbek, amikor a környezetről, illetőleg a következő generációkról szólunk, hiszen akkor viselkedünk igazán saját felelősségünk tudatában, ha ebben a XXI. századi alkotmányban ezeket a cikkeket is rögzítjük. Így nyilvánvalóan magam is fogok még arra javaslatot tenni, hogy amellett, hogy mindenkinek a jogát elismerjük az egészséges környezethez, biztosítjuk azt is, hogy a környezet- és természetvédelem mai, meglévő szintjét senki, még jogalkotással sem csökkentheti. S ha nemzeti vagyonnak tekintjük a természeti erőforrásokat, akkor azt hiszem, szükséges, hogy ezek a tételek az alkotmányban szerepeljenek.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Képviselőtársaim! Ha megengedik, még egyetlenegy dolgot szeretnék a figyelmükbe ajánlani. Ez szintén Az állam fejezetben az 53. cikk, ami a különleges jogrendre vonatkozó közös szabályokat jelenti. Kérem, hogy ezt a szabályt még egyszer tekintsék át, hiszen alapvetően ennek az (1) bekezdése a különleges jogrendben az alapvető jogok gyakorlásának felfüggesztési lehetőségeit taglalja. Ebben, úgy gondolom, vannak olyan korlátozások, illetőleg másként fogalmazok, a kivételek körébe nem kerül minden olyan kérdés, amit egyébként a (2) bekezdésben az alkotmány megfogalmaz, ami viszont pontosan ellentmond ennek. Hiszen különleges jogrendben az alkotmány alkalmazása nem függeszthető fel - tartalmazza ennek a bekezdésnek az első fordulata, amivel egyet tudok érteni. Ugyanakkor ez az (1) bekezdésnek maximálisan ellentmond akkor, amikor különleges jogrendben alapvető jogok gyakorlását néhány esetben korlátozni engedi a szabály.

Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy a módosító indítványok elfogadásánál is azt a jóindulatot és azt a hozzáadott értéket tekintsék, amivel mi szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy ez az alkotmány valóban a nemzet alkotmánya legyen. Ez nyilvánvalóan egyfajta pozitív kritikát is jelent a részünkről, de én óvnám önöket attól, hogy esetlegesen már akkor módosítani kelljen ezt az alkotmányt, amikor még hatályba sem lépett. Ezért kérem, hogy nagyobb körültekintéssel és precizitással járjunk el. Azt hiszem, Ivády Gábor képviselőtársam nevében is mondhatom, aki majd szintén szólni fog, ehhez is szeretnénk hozzájárulni akkor, amikor módosító indítványainkkal javítani kívánjuk ezt az alkotmányt.

Elnök úr, köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu