VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Engem Tasó képviselőtársam szavai indítottak hozzászólásra. Tasó képviselő úr, valamit a figyelmébe szeretnék ajánlani: ez színtisztán statisztika, nem politikai hit kérdése. 2006-ban, amikor narancsszínűbe borult az ország, mert az önkormányzati választásokon a legtöbb helyen a Fidesz tudott diadalmaskodni, és ő adta a polgármesterek, illetve a képviselő-testületek többségét, azután elindult egy nagyon erőteljes eladósodás. És itt azt kérem, hogy ne próbáljanak majd arról győzködni a szokásuk szerint, hogy csak azért, mert kiszárították direkt az önkormányzatokat meg hasonlók, a szocialisták pikkeltek a fideszes városvezetésre. Egy-két év alatt, egészen pontosan két év alatt megtízszerezték az önkormányzati kötvények mennyiségét a fideszes városvezetők, mert tudták jól, hogy Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde után mindent rá lehet fogni, a felelőtlen pazarló gazdálkodást is rá lehet fogni majd a szocialistákra. Ez történt, nem gazdálkodtak egész egyszerűen jól a vagyonnal.
És ha most megnézzük azt, hogy mi történt jelenleg, idén azt láthattuk, hogy volt egy 250 milliárd forintos költségvetési zárolás, ami ugyanúgy az önkormányzatokat sújtotta, utána bejelentettek egy 900 milliárd forintos megszorító csomagot Széll Kálmán-terv néven, ami nem kis részben megint az önkormányzati szektort fogja sújtani. A jobbikos javaslat pedig teljesen nyilvánvalóan arra irányult, hogy ha az állam bizonyos feladatokat rátestál az önkormányzatokra, akkor ahhoz rendeljen hozzá lehetőség szerint erőforrásokat is, különben ez is megszorításként jelentkezik, hiszen ha én valakit különböző feladatok elvégzésével bízok meg, és nem társítok mellé forrást, az nyilvánvaló, hogy elszegényíti majd a továbbiakban is az önkormányzatokat. Tehát ez az, amiről beszéltünk, képviselőtársam.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés