VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon röviden válaszolok Tasó képviselőtársamnak. Én gazdaságpolitikus vagyok, higgye el, remekül ismerem a számokat, amelyek az önkormányzati szektorban jellemzőek. Előttem van éppen egy táblázat itt a notebookomon. Az egyik arra vonatkozik, hogy mennyi az egy főre jutó eladósodás. Ebben azt látjuk, hogy az önkormányzati adósság tekintetében az önök frakcióvezetője, városa, Hódmezővásárhely Lázár János úr polgármestersége alatt halmozta föl a legnagyobb egy főre jutó adósságot. Második egyébként az V. kerület Rogán Antalnál. Tehát ha most megnézzük az egy főre jutó eladósodás sorrendjét, akkor toronymagasan vezetnek a fideszes önkormányzatok; valahogy ott kevésbé sikerült jól gazdálkodni a pénzzel. (Moraj a kormánypártok soraiból.)

A második pedig éppen a transzparencia-sorrendre vonatkozik, képviselőtársam, amire ön az előbb hivatkozott, hogy mennyire átlátható a működésük. Ebben viszont pont fordított a sorrend, mert azt látom, hogy Lázár úr önkormányzata 7,2 százalékos transzparenciával bír a felmérés tanúbizonysága szerint, tehát igencsak volna mit javítani itt a gazdálkodáson is és annak az átláthatóságán is. Ezt nem beismerni, azt gondolom, hogy illetlenség és tiszteletlenség a választókkal szemben.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu