Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ki kell jelentenünk, hogy a Jobbik nem a tisztességes gazdálkodás ellensége. Különösen preferáljuk természetesen a magyar vállalkozókat, azokat, akik magyar munkahelyeket teremtenek, mégis kijelenthető az, hogy Magyarország ugyanebben a dologban nem jár élen, hiszen általában azokat támogatja, akik idegenből jönnek ide, akik multinacionális tőkét hoznak vagy azok érdekeltségeit. Kijelenthető, hogy a korábbi, az elmúlt 20 év kormányai egymást túllicitálva csábítgatták, csalogatták az országba azokat a multinacionális érdekeltségeket, amelyekre nem lenne feltétlenül minden szektorban szükség.
Az is egy nagyon örömteli jelenség, hogy a magyar néplélekben bekövetkezett egy változás, miszerint a magyar terméket, a hazait, az itteni munkahelyet megtartó dolgokat elkezdte támogatni, elkezdte keresni a boltok polcain. Éppen ezért dühítő és egész egyszerűen felháborító, hogy ezen szegmensbe, tehát a magyar márkák, a hungarikumok, a magyar termékek közé is olyan mennyiségű multinacionális érdekeltség tette be a lábát, ami egész egyszerűen lehetetlenné teszi a fogyasztó, a vásárló számára az eligazodást vásárlás közben annak tekintetében, hogy hazai árut vásárol, vagy pedig az idegen az, ami bekerül a kosarába vagy lekerül a polcról.
Megjelentek ugyanis azok az ügyes felvásárlók, akik mást sem csináltak, mint a gyártási jog felvásárlásából olyan márkára tették rá a kezüket, mint a Győri Keksz, a Szerencsi csoki vagy éppen a Tomi mosópor, és a fogyasztó pedig jóhiszeműen ezeket beteszi a kosarába, mintha magyar terméket vásárolna, hazai munkahelyet tartana életben, de ehhez képest és időközben az történt, hogy a felvásárlók először csak a gyártási jogra tették rá az érdekes mancsaikat, aztán kivitték ezt az országból, tehát magát a termelést is elvitték Magyarországról. Jobbára külföldön adóznak, tehát itthon még a munkahelyeket sem tudjuk vele igazán támogatni, esetleg az eladók, értékesítők szintjén, ami minimális munkahelymennyiséget jelent, és ezenközben azon magyar kis- és középvállalkozásokat nem támogatja, nem hozza helyzetbe senki, amelyek még mindig több mint a munkahelyek kétharmadát biztosítják Magyarországon, amelyek a lényegi adófizetést vállalják, amelyek a hátukon viszik ezt az országot előre.
Éppen ezért kijelenthető, hogy tarthatatlan az, hogy a jól csengő márkaneveket ezek az idegen befektetők megtartották, azt a hazug látszatot keltve a vásárlóban, hogy hazait vesz, miközben sem magyar munkahelyet, sem magyarországi adózást nem támogat ezzel, hanem idegen tőkét és általában multinacionális érdekeltségeket támogat.
Ennél is felháborítóbb, hogy a magyar termékek közötti megjelölések és eligazodás során még mindig a jellemzően utolsó beavatkozás dönt arról, hogy mire kerülhet a "magyar termék" megjelölés. Az utolsó beavatkozás pedig jellemzően a csomagolás. Tehát kijelenthető az, hogy a ciánnal szennyezett szőlő is így válhatott magyar termékké, így kerülhetett ki a polcokra, de adott esetben egy Marokkóban már betiltott vegyszerekkel megtermelt zöldség- vagy gyümölcsfajta Spanyolországba áthozva a "Made in EU" matricával szintén magyar termékként kerülhet forgalomba, ha itt átcsomagolják.
(8.20)
Ezen általam említett folyamat következménye az, hogy a Sió mára a német Granini csoport tulajdona, a Győrit az amerikai Kraft Foods vállalatcsoport gyártja és állítja elő, a Piros Pöttyös a holland Frieslandé, a Boci csoki a svájci Nestlé tulajdona, ráadásul Csehországban készül, és érdekes módon Horváth Rozit is az osztrák Salinen gyártja, állítja elő, hozza az áruházak polcaira. Tehát egy egészen röhejes, tarthatatlan folyamatról van szó. A teljes magyar politikum szegénységi bizonyítványa, hogy ezt hagyta, és húsz év alatt képtelen volt érdemben bármit is beavatkozni ezen a területen. Még egyszer kijelentendő: óriási baj, hogy nemcsak hogy külföldi kézbe kerültek ezek a márkák, hanem külhonban állítják elő ezeket a termékeket, ottani munkahelyeket támogat az, aki ezeket vásárolja. Tehát sokkal nagyobb a baj, mint ahogy azt első látásra gondolnánk.
A kormányzat halvány elképzeléseit hónapok óta ismerjük, hogy miként kívánja rendezni ezt a területet. Szóba került, hogy magyar terméknek nevezhetjük azt a jövőben, amiben legfeljebb 5 százaléknyi külföldi összetevő található. Mi ezzel szemben inkább hajlunk a zéró tolerancia elve felé, hiszen tudjuk, hogy a genetikailag módosított összetevők tekintetében nemhogy 5 százalék, de adott esetben 1 ezrelék is sok lehet, hogy az élelmiszert elszennyezze és alkalmatlanná tegye arra, hogy a gyermekeink elé tegyük az asztalra. Ez pedig önöket, minket és a kedves tévénézőket, a műsort figyelemmel követőket is ugyanolyan szinten és módon érinti, mint bárki mást ebben az országban.
Ezért mondhatjuk azt, hogy a közelmúlt cukorbotrányaival kapcsolatban is talán a legfontosabb hír siklott el, amely szerint volt tizenkét cukorgyárunk, mára van egy darab, de az az egy is, ahol a Koronás cukrot állítják elő, az osztrák Agrana tulajdona, és a termelésnek csak egy részét végzik Magyarországon, amely a hazai szükségleteknek, igényeknek csak az egyharmadát képes kielégíteni. Tehát Európa éléskamrája jelen pillanatban idegen behozatalra szorul, multinacionális érdekeltségeket tűr meg.
Ezt eltűrni a rendszerváltozás második elsikkasztása lenne, ezért haladéktalanul lépni kell ezen a területen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés