FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Jómagam a képviselőség klasszikus értelmében hiszek, ezért kötelességemnek érzem, hogy a Magyar Országgyűlésben felszólaljak szülővárosom, Ajka érdekében, illetve behozzam a Ház elé azokat a gondokat, amelyek azonnali megoldásért kiáltanak.

Miután a szocialista városvezetés az elmúlt ciklusokban mintegy 5 milliárdos adósságot halmozott fel Ajkán, Schwartz Béla polgármester közösségellenes tevékenysége újabb mérföldkőhöz érkezett: ezúttal az általa csőd közeli helyzetbe juttatott önkormányzat két, jelenleg megyei fenntartású középiskolát vesz vissza városi irányítás alá, csak azért, hogy azok élére saját embereit ültesse. Ennek azonban ára van, amelyet a visszavétellel a városnak kellene megtakarítania. Schwartz Béla szerint a következő módon: egy óvodaépület, szocialista szándékok szerint a bányásztelepi óvoda tervezett bezárásával, a Fekete-Vörösmarty Általános Iskola és Gimnázium, illetve a Bródy Imre Gimnázium összevonásával, a Bánki Donát és a Bercsényi Miklós Szakközépiskolák összevonásával, nagy számú óvodapedagógus, általános és középiskolai tanár, technikai dolgozó elbocsátásával, a karbantartás, takarítás, egyéb technikai tevékenységek, közalkalmazotti státusok kiszervezésével, vállalkozásba adásával, tanulószobák, szakkörök, tehetséggondozó foglalkozások, korrepetálások, nyelvórák elvonásával vagy drasztikus csökkentésével.

A polgármesternek köszönhetően az ajkai Bercsényi középiskola eleshet a tiszk által struktúraátalakításra, szervezetfejlesztésre elnyert 289 millió forint rá eső részétől. Elveszítheti az ugyancsak a tiszk által elnyert 6 millió forintból vásárolt hegesztő- és villanyszerelő-tanműhelyek új berendezéseit, valamint a megye által elnyert 17 és fél millió forint értékű informatikai berendezést is. A Leonardo Mobilitás pályázat első rostáján már túljutott az iskola, a döntés májusban várható, kimenetele így azonban már kérdéses. Ezzel 37 ezer eurót veszíthet az iskola. A tiszk tulajdonában van továbbá 11 és félmillió forint, melyet az iskola szakképzési hozzájárulásként gyűjtött be vállalatoktól a szakképzés fejlesztésére. Mindezt elveszíthetik, csupán Schwartz Béla politikai törekvéseinek köszönhetően.

A Veszprém Megyei Önkormányzat ebben az évben több mint 240 millió forinttal támogatta az ajkai középiskolákat a normatíva felett, miközben Ajka városa az elmúlt években szinte semmivel sem tudott hozzájárulni az intézmények működéséhez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajkai Bercsényi Miklós Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium pedagógus-szakszervezete és közalkalmazotti közössége az alábbi levelet küldte nekem: "Iskolánk 1996 óta a Veszprém Megyei Közgyűlés fenntartásában van. Eddig biztosított volt működése, folyamatosan vettünk részt pályázatokon, illetve részesültünk megyei fejlesztésekből. Az eltelt tizenhat év alatt jelentősen fejlődtünk. A 2011-es évben a teljes alkalmazotti közösség munkája biztosított volt, nem kellett egyetlen dolgozótól sem megválni. Az iskola és a megyei vezetés közötti munkakapcsolat a mai napig gyümölcsöző, kölcsönös bizalom és szoros együttműködés jellemzi. 2011. május 25-én az ajkai szocialista városvezetés határozott arról, hogy 2011. július 1-jétől nem adja át működtetésre iskolánkat a Veszprém Megyei Közgyűlésnek. Teszi ezt annak ellenére, hogy a város csőd közeli helyzetben van, a kötelezően ellátandó feladatoktól - óvodai és általános iskolai oktatás - megszabadul, átadja a kistérségnek. A számára nem kötelező középiskolai és szakiskolai képzéseket pedig felvállalja úgy, hogy állandó pénzhiány miatt eddig több óvodapedagógusi állást megszüntetett, óvodát kíván bezárni, több általános iskolai pedagógust a tanév végén utcára tesz, február 1-jétől megszüntette a felzárkóztató képzéseket, a szakköröket, tanulószobákat, korai napközit, alsó tagozaton nem finanszírozza a nyelvi órákat.

(18.10)

Mindezek következtében több pedagógusnak szeptembertől nem lesz meg a kötelező óraszáma, őket részmunkaidőben kívánja foglalkoztatni."

Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Mikor vesszük végre észre Ajkán azt, hogy egy éve a Fidesz kormányoz? Segít-e a kormány megoldani a szülővárosomban kialakult tarthatatlan helyzetet, vagy marad minden a régiben? Meddig űzheti ugyanazt a városromboló, csupán a szocialista képviselők magánérdekeit kiszolgáló politikáját Ajka szocialista polgármestere, azaz teljesen szétverheti-e az oktatást Ajkán Schwartz Béla? Mikor jön el végre az idő hazánkban, amikor kizárólag szakmai alapon döntenek intézmények sorsáról, vezetők kinevezéséről?

Az ajkai oktatás szétverése csak egy kis szelete a hazánkban tapasztalható iskola- és óvodabezárási hullámnak. Beszélhetnénk külön-külön például Pécsről, ahol több iskolát szándékoznak bezárni, illetve 250 pedagógust az utcára tenni, de akár Dunaújvárost is említhetném, ahol intézményi racionalizáció címén (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) rombolják a helyi közösségeket.

Egy éve állítólag önök fülkeforradalmat csináltak, mégis úgy érzem, az oktatásügy területén továbbra is nemzetellenes tevékenység folyik, amelynek önök sem szabnak gátat. Sőt.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu