ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Amennyiben jól értettem a szavait, akkor nem egy közvetlen államigazgatási aktust kér tőlem, illetve kormányomtól mint segítséget, hanem egy majd megalkotandó törvényről beszél. Most a helyzet tudomásom szerint úgy áll, hogy az önök által benyújtott törvényjavaslatot még nem tárgyaltuk, és talán még napirenden sincs.
Tehát ha megengedi, nem előlegezném meg annak a vitának a végkifejletét, amit még meg sem kezdtünk. Úgyhogy arra kérem, legyen némi türelemmel, és ha ez a vita megkezdődik, akkor ki fogjuk fejteni az álláspontunkat, és nagyon remélem, hogy az önkormányzatok védelmének értékét érvényesítve majd valamifajta közös megállapodásra jutnak a tisztelt Ház képviselői.
Köszönöm szépen a kérdését. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés