SZABÓ IMRE (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Soha ilyen közel nem voltam ahhoz, hogy azt mondjam, hogy igen (Moraj és közbeszólások a Fidesz soraiból: Gyáva!), de van még bennem egypár olyan kérdés, amelyet kénytelen vagyok megemlíteni. Kétségtelen, hogy mind az uniós kötelezettségeink, mind pedig az OECD ajánlásai e tekintetben most már a kormányt is abban az irányban mozgatják, amit érdemes folytatni, azt folytassa. Ugyanakkor szeretném felhívni az államtitkár úr figyelmét a hagyományos építésű lakóépületek energiahatékony felújításának szükségességére, ami változatlanul nagymértékben hozzájárulhat Magyarország szén-dioxid-kvótakibocsátásának csökkentéséhez, és nagyon nagy mértékben hozzájárulhat az energia megtakarításához, márpedig azt szoktuk mondani, hogy az a legkörnyezetbarátabb energia, amit nem használunk fel.

Államtitkár úr, annak reményében kell most azt mondjam, hogy még nem tudom elfogadni teljeskörűen a választ, hogy a közeljövőben megtörténnek ezek az intézkedések, és akkor teljes mértékben együtt tudunk ebben működni. Nem fogadtam el a válaszát. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu