FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön mindenről beszélt, csak épp a kérdésemre nem válaszolt. A kérdésem az ifjúsági törvényre vonatkozott, amit önök, Rétvári Bence, Stágel Bence, illetve Ágh Péter 8 éven keresztül egymásra licitálva kértek számon a szocialista kormánytól. Teljesen jogosan tették ezt önök.

Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy az interpellációmat nem 2010 májusában-júniusában tettem fel, amikor önöknek még nem volt lehetőségük elkezdeni ennek a törvénynek a megalkotását. A kormányváltás óta eltelt egy év, önök semmilyen egyeztetést nem kezdtek el az egyházi, civil és ifjúsági szervezetekkel, nemhogy benyújtották volna a törvényt. Amikor erről érdeklődünk, akkor úgy, mint a bizottsági ülésen, választ erre most sem kapunk.

Még egy apróság: Stágel Bence igenis tett sok mindent a fiatalokért. Létrehoztak egy honlapot, amivel próbálják hazahívni a fiatalokat, ahol ahelyett, hogy a Fidesz intézkedéseit sorolnák fel, olyan dolgokkal próbálják hazacsábítani a fiatalokat, mint a Túró Rudi, a csinos lányok és a pörkölt nokedlivel. Úgy gondolom, ez a pótcselekvés jól mutatja, hogy semmi érdemit nem tudtak mutatni a fiataloknak, hogy mit tett ebben az egy évben a kormány.

A válaszát emiatt nem tudom elfogadni. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu