SCHEIRING GÁBOR (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A költségvetési hiány a kormány elhibázott adópolitikája nyomán az egekbe szárnyalt, és a helyzet annyira tragikus, hogy ma reggel az LMP kezdeményezésére a költségvetési bizottság rendkívüli ülését is össze kellett hívni. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) A leggazdagabbak számára kedvező adóváltozások ütötte lyukat többek között egy 250 milliárdos megszorító csomaggal igyekezett a kormány betömni még februárban, alig néhány héttel a büdzsé Országgyűlésen való áterőszakolása után, elismerve ezzel a saját költségvetési politikájának hibásságát.

Minderre nem lett volna szükség egyébként, ha a kormány nem fogadja el a hibás adótörvényeket, és ha elfogadják az LMP stabilitási tartalékra vonatkozó módosítási javaslatát, de inkább a saját fejük után mentek, és ennek most mindannyian isszuk a levét, civil szervezetek, színházak, környezetvédelmi felügyelőségek, akiket a megszorítások érintenek. Tetézve a szakmai hibákat, a kormány menten hírzárlatot is elrendelt a megszorítások kapcsán, sőt álságos retorikával még meg is próbálják letagadni, hogy megszorításokról van szó. Ám hiába próbálják mindezt titkolni, úgy fognak járni a zárolással, mint a kizárólag külföldön propagált konvergenciaprogrammal. Mára mindenki tudja, hogy az Orbán-csomag újabb megszorítások hullámát jelenti.

De a társadalom türelme elfogyott, tisztelt államtitkár úr, elege van a porhintésből. Két hónapja nem tudjuk, hogy a minisztériumi körben kitől és milyen mértékben vontak meg támogatásokat, és kik lesznek a kormány hibás politikájának vesztesei. Remélem, államtitkár úr is elérkezettnek látja végre az időt az őszinte beszédre, és egyenesen fog válaszolni egy meglehetősen egyszerű kérdésre: kik és milyen mértékben kárvallottjai a 187 milliárdos megszorításnak?

Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Szórványos taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu