ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor. Most a határozathozatal következik.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2885. számú törvényjavaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 286 igen szavazattal, 38 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.
Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől. Kérdezem önöket, hozzájárulnak-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 284 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a sürgős kihirdetési kérelmet elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Lázár János, Heintz Tamás és más képviselők önálló indítványát T/2489. számon, az egységes javaslatot pedig T/2489/26. számon megismerhették.
Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, záróvitára nem kerül sor. A határozathozatal előtt megkérdezem, hogy a kormány álláspontját ki kívánja ismertetni. (Halász János jelentkezik.) A kormány álláspontját senki sem kívánja ismertetni. (Derültség az MSZP padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Nincs is neki!)
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/2489. számú törvényjavaslatot.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 271 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 14 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. (Taps a kormányzó pártok, a Jobbik és az LMP padsoraiból. - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Szégyen! - Folyamatos zaj.)
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a mentelmi ügyek megtárgyalása. A mentelmi bizottság... Tisztelt Képviselőtársaim! Amennyiben valamennyien úgy akarjuk, hogy tárgyaljuk a mentelmi ügyeket, egy kis csendet kérek. A mentelmi bizottság a H/2811. számú javaslatában indítványozza, hogy az Esztergomi Városi Bíróság megkeresésével érintett ügyben az Országgyűlés Meggyes Tamás országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel.
Megadom a szót Németh Szilárd István úrnak, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni.
Öné a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés