DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az LMP javaslata nemzetgazdasági mércével mérve is kiemelt súlyú problémát kíván megoldani.

Előttünk, illetve általunk ismeretlen okok miatt továbbra is késlekedik a közbeszerzési reform, holott az illetékesek az Országgyűlés tavaly tavaszi ülésszakán 2010 őszére ígérték az új közbeszerzési törvény megalkotását, majd ősszel idén tavaszra, de láthatjuk, hogy ebből sem lesz semmi, ez is gyarapítja a be nem váltott, be nem tartott ígéretek amúgy is hosszú sorát.

Éppen ezért, amíg az átfogó közbeszerzési reform megtörténik, nagyon fontos, hogy legalább addig mentsük a menthetőt, és éppen ezért vegyék fontolóra, hogy az LMP javaslatának tárgysorozatba-vételét támogatják-e vagy sem. Mi nem politikai, hanem szakmai alapon fogunk dönteni ebben a kérdésben, éppen ezért a Jobbik-frakció ezt a javaslatot, illetve ennek a javaslatnak a tárgysorozatba-vételét támogatja, azzal együtt, hogy természetesen módosító javaslatokat fogunk benyújtani, amennyiben érdemi vitára sor kerülhet.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu