DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdése: megbukott a nemzeti közfoglalkoztatási program. Hát, hogy mi bukott meg? - azt látjuk. Önök buktak meg, és önökkel együtt az "Út a munkához" program. Önök egy olyan rendszert próbáltak fönntartani, amely finanszírozhatatlan, és ezt önök nagyon jól tudták, amikor tavaly megtervezték a költségvetést. Mert a költségvetésben 104 milliárd forintot terveztek, ebből 54 milliárd forint volt a közmunkára, a többi a rátot finanszírozta - szeretném, ha utánanézne. Valóban, a tényleges kifizetés 150 milliárd forint volt a tavalyi esztendőben, mert szeptembertől már az új kormány finanszírozta az önök által elhíresült "Út a munkához" programot.

A számadatokat tekintve: jelenleg - örömmel szeretném jelezni képviselő úrnak - 97 ezer ember vesz részt közfoglalkoztatásban; ennek több mint egyharmada 8 órás foglalkoztatásban. Csak a vízügynél 9300-an dolgoznak, többen, mint önöknél az országos programban tavaly egész esztendőben. A vállalkozóknál tavaly egész évben 1600 embert foglalkoztattak, már most 2400-nál tart az új program. Tessenek utánanézni a számoknak, mert ezek egyértelműen bizonyítják a sikerességét vagy sikertelenségét egy programnak.

Szó sincs tehát a közfoglalkoztatás megszüntetéséről. Tovább bővítjük a jó gyakorlatokat. Szeretném jelezni, hogy csak a magánerdőkben az elmúlt héten 802 ember állt munkába. A magánerdő-tulajdonosok évek óta kérték önöket, hogy hadd vehessenek részt ebben a programban, hiszen ott is, a magánerdőkben ugyanazok a munkák megvannak, amelyek az állami erdőkben. Önök erre nem hallgattak, mi hallgatunk, és teljesítettük ígéretünket. Tehát megnyugtatom, kedves képviselő úr, hogy a kormány továbbra is kiemelten kívánja kezelni a közfoglalkoztatást.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu