DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A vita vége felé járva abban a kellemes helyzetben vagyok, hogy több szempontból is reagálhatok az elhangzottakra. Mindenképpen azt kell előrebocsátani, hogy magának a vitának a létrejötte és a vitának a konstruktív elemei, amelyek azért, úgy érzem, többségében domináltak, abba az irányba mutatnak, hogy végre a kormány felébredt, és végre érzi azt, hogy ezt a problémát eredményesen, hatékonyan és egyetlen felelős kezével irányított módon kell megoldani.

Hogy milyen út vezetett ide, ezt nagyon sokan elmondták, és nagyon érdemes azért fölidézni azt, amit Zsigó Róbert képviselőtársunk is említett, Gyurcsány Ferenc szavait, azokat a cinikus, fennhéjázó szavakat, amivel nyilvánvalóvá tette, hogy nem kívánja ezt a problémát kezelni. Sőt mi több, megpróbálta a valóságot elfedni, hiszen tudjuk, ez a szokása nem volt túlzottan ritka megnyilvánulás, és a 2006-os választásokat megelőzően is valóban egy olyan mézesmadzagot húztak el az ország előtt, amellyel nagyon sok embert megtévesztettek.

Én nagyon hiányoltam az MSZP-s képviselőtársaktól azt a nyílt és őszinte bűnbánatot, beismerést, hogy ebben igenis kőkemény felelősségük van, azt, hogy megzabolázatlan módon odaterelték az embereket a hitelpiac szereplői elé, azon multiérdekeltségű bankok elé, amelyek sajnálatos módon... - ha ennek az előtörténetét vizsgálnánk meg, akkor is érdekes eseményekre bukkannánk, például a Horn Gyula által levezényelt Budapest Bank-privatizáció és egyéb más pikáns körülmények, ahol gyakorlatilag nulla forintért juthattak olyan pénzintézetekhez külföldi befektetők, amelyek bizony kőkemény, gátlástalan profitszempontokat érvényesítenek, és ez a devizahitelesek bőrén csattan most, ennek a közel félmillió embernek a bőrén, akik a hitelfelvevői állomány közel harmadát teszik ki.

Éppen ezért nagyon sokunkban azért pozitív reményeket ébresztett 2010. június 8-án Orbán Viktor miniszterelnök úr bejelentése az Országgyűlésben, itt a Házban, hogy javasoljuk létrehozni a nemzeti eszközkezelő társaságot, hogy a bedőlt hitelű lakások ne kerüljenek ki a korábbi tulajdonosok köréből, hanem e társaság útján tárgyalással rendezzék a fizetni nem képes családok lakáshasználati jogát. Ez a tíz hónappal ezelőtti bejelentés arra adott reményt, hogy gyors és hatékony intézkedések sora fog következni.

Kétségkívül történtek lépések, többek között a tavaly augusztusi végrehajtási moratórium, amellyel kapcsolatban azért azt el kell mondani, hogy különösen fájt nekünk, jobbikos ellenzéki képviselőknek, hogy erre a lépésre azért nem azonnal került sor. Tehát itt a kormány felállása után vagy a parlament megalakulása után májusban gyakorlatilag ez kellett volna legyen, valljuk be őszintén, szinte az első törvényjavaslatok egyike a kormány megalakítását követően, hogy a moratórium, ami április 15-én lejárt, meghosszabbításra kerüljön. És így tavaly négy hónapig, tehát augusztusig, négy hónapos időtartamban teljesen kiszolgáltatott módon kerültek nem kevesen, több ezren kilakoltatásra a családi tragédiák számos esetét felidézve.

(14.30)

Sőt mi több, az egyik hozzám eljutott esetben egy olyan banki gátlástalansággal is találkozhattam, hogy az augusztusban hatályba lépő lakásárverési moratóriumról szóló jogszabály előtt napokkal foganatosították kiskorú gyermekekkel rendelkező család kíméletlen kilakoltatását. Tehát a bankokkal szembeni hatékony és kőkemény fellépés, amelyről Z. Kárpát Dániel képviselőtársam is beszélt - és többen is már -, azt gondolom, elengedhetetlen előfeltétele ennek az ügynek.

Amikor arányos felelősségmegosztásról beszélünk, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy igenis ennek a csapdának, ennek a rendszernek a működtetésében alapvetően az előző kormány szabályozási felelőtlensége, illetve szabályozási mulasztásai mellett a bankszektor gátlástalan profitéhsége játszik szerepet. És erre szeretnék néhány példát elmondani. Többek között az egyik az, hogy a bankok tipikusan elzárkóznak a fizetőképességében megrendült, de rövid idővel ismét fizetőképessé vált ügyfelek szerződéseinek újraélesztésétől. Tehát ez egy olyan hihetetlen gyakori és gátlástalan magatartás, amelyből több tucat példát tudnék én magam is felsorolni, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és több más jogvédő szervezet, civil szervezetek több ezer ilyen esettel találkoznak, foglalkoznak, és ez mindenképpen szabályozást igényel. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete számára meg kell teremteni azokat a feltételeket, amivel ezt a fajta banki magatartást még a tavaly októberben elfogadott törvényen túlmenő, még keményebb eszközökkel lehet szankcionálni.

Aztán ott van az a rendkívül figyelemreméltó kísérlet, amely több károsult részéről érvénytelenségi keresetek megindítását eredményezte, hiszen valóban az elmúlt tíz hónapban gyakorlatilag magukra maradtak, és megpróbáltak az ellenállás útjára lépni. Ezek a perek folyamatban vannak, akár a vételi jog kikötése, akár pedig az egyoldalú szerződésmódosítás még tavaly októberig biztosított intézménye bizony semmis. És ezek a szerződések hozták a családokat abba a helyzetbe végül is, hogy ebbe a már fizetésképtelen állapotba kerülvén a 90 ezer árverezendő lakás valamelyikében laknak. Igenis a bankok számára egyébként nyilvánvaló, hogy egyébként nem éri meg a lakások árverése, hiszen amennyiben ez megtörténne, egyrészt nagyon nyomott áron történhetne meg, másrészt pedig a lakáspiac felborulna a túlkínálat miatt. És ebből fakadóan látni kell, hogy a bankokkal szemben a kormány mozgástere sokkal nagyobb, mint ahogy azt bárki gondolhatná. Tehát én arra buzdítom a kormány képviselőit, amikor a tárgyalások végső szakaszába lépnek, hogy igenis nagyon keményen és határozottan határolják be a bankok mozgásterét.

Sajnos, az sem kivételes helyzet, hogy banktisztviselők összejátszanak valóban a végrehajtásban érdekeltekkel, a végrehajtókkal adott esetben és a mögöttük álló körökkel, kifejezetten célzatosan vadásznak le kívánatos lakásokat. Ezt a jelenséget is meg kell fékezni. A banki profitéhségnek egyik tipikus példája, ha és amennyiben nem azt az utat választanák, hogy kíméletlen és gyors végrehajtással realizálják az egyébként amúgy is már többszörösen megtérült profitjukat, ahelyett sokkal ésszerűbb megoldás lenne a profit valamilyen szintű csökkentése, ennek érdekében a jogviszony fenntartása.

De összességében azt tudom figyelmébe ajánlani kormánypárti képviselőtársaimnak, hogy fogadják bizalommal a Jobbik javaslatát, amit Hegedűs Tamás képviselőtársam részletesen előterjesztett, és igenis azt vegyék figyelembe, hogy itt nem a bankszektor konszolidálásáról van szó, hanem a magyar államot azért működtetik az állampolgárok, azért működtetjük adónkból, hogy ha és amennyiben ilyen, jelentős mértékben önhibájukon kívüli megszorult helyzetbe, kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, akkor számukra az állam tehervállalással akár tartósan vagy időlegesen olyan megoldást adjon, ami az emberhez méltó körülményeket, a lakhatáshoz való jogukat biztosítja, mert ezzel lehet csak egy emelkedő nemzet útjára lépni.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu