GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Zsigó Képviselő Úr! Szóval, önök előszeretettel mutogatnak vissza. Most engedje meg, hogy egy kicsit én is visszanyúljak!

Tisztelt Képviselő Úr! Ezt elmondtuk már a 2004-es költségvetésnél is, hogy a lakástámogatás rendszere, a 30 millió forintig történő támogatás nem tartható fenn az adott költségvetési helyzetben, és nem tartható fenn az az adókedvezmény-rendszer, amelyet önök a választás előtt másfél hónappal vezettek be, nem törvényben, csak kormányrendeletben. Tehát tudta az akkori Orbán-kormány, hogy ezt nem fogja tudni finanszírozni. Ez egy választási trükk volt.

Ami köztünk és önök között akkor is és ma is fennáll, hogy önök, az Orbán-kormány akkor egy lakáspiacot akart generálni a bankokon keresztül. Mi pedig egy igazságos lakásmegoldást akartunk, ezért vezettük be... - ön mosolyog, de azért itt a Házban kell hogy legyenek néhányan, akik emlékeznek a Fészekrakó-programra, amely az első lakáshoz jutást ösztönözte, különösen a fiataloknál, a gyereket nevelő fiataloknál. Hadd mondjak önnek egy egészen konkrét számot: 8 hónap alatt, pedig csak 35 éves korosztályig lehetett az első időszakban igénybe venni, már 6 ezer lakást építettek.

Aztán tovább folytatom: a gyerekkedvezményt 100 százalékkal emelte meg ezt követően az MSZP-SZDSZ-kormány. Tehát ha azt mondom önnek, hogy ehhez még hozzájön a félszocpol a használt lakásokra, szintén a fiataloknál, itt bizonyítottan 10 ezernél több használt lakást vásároltak gyereket nevelő fiatalok. Tehát a saját önerőt pótolta ki és előlegezte meg az akkori kormány.

Tisztelt Képviselő Úr! 2004-ben 250 százalékkal volt nagyobb a támogatás rendszere, mint 2001-ben, a teljes (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Orbán-kormány évében.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu