HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány gondolatot az elején szeretnék leszögezni, azért kértem a kétpercest. Nyilvánvalóan dicsérendő dolog az, hogy egy frakció kezdeményezett egy ilyen vitanapot. Máris sok jó gondolat elhangzott, ami egyrészt feltehetően bekerülhet a megoldásba is, de azt látnunk kell, hogy felelős, hatékony és jól működő megoldásra csak a kormánynak van lehetősége. A kormányzat eddig előkészítette a megoldást azzal, hogy moratóriumot hirdetett. Most várjuk valóban ezt a megoldást.

Hadd emlékeztessek arra, hogy az előző ciklusban, amikor a probléma keletkezett, akkor a KDNP-nek volt egy olyan javaslata, ami a családi csődvédelemről szólt. Sajnos, akkor a kormánypártok ezt lesöpörték az asztalról.

Még valamire szeretnék emlékeztetni, és ez a felszólalásom lényege. Az első Orbán-kormány egy hasonló helyzetet képes volt kezelni, méghozzá jól. Azért bátorkodom elmondani, mert magam voltam az a miniszter, aki ezt intézte, éppen az OTP-vel, mint akkor azzal a pénzintézettel, amelyik a problémát kezelte, hiszen 30 ezer család került hasonló helyzetbe, mint amiben most körülbelül 100 ezer van.

Akkor egy olyan megoldást találtunk, amihez hasonlót a kormány most is szeretne. Három résztvevővel kell ezt a problémát kezelni: az államnak elengedhetetlen a segítsége; a résztvevők, tehát az érintettek jelen kell hogy legyenek ebben a megoldásban, illetve a pénzintézetnek is áldozatot kell hozni. Ez akkor egy körülbelül 10 milliárdos akció volt, amiből végül is egy jó megoldás született, de ebbe olyan részletkérdések is beletartoztak, mint az adósságkezelést (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) segítő szociális munkások. Egy ilyen megoldásban gondolkodik most is a kormány, reméljük, sikerrel.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu