Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Ki kell fejeznem azon érzésemet, hogy nyugodt és tiszta lelkiismerettel állhatok önök előtt, hiszen a nemzet templomában most is helyet foglaló pártok többségével ellentétben a Jobbiknak semmiféle felelőssége nincs és nem is lehet a kialakult - és évtized alatt kialakult - helyzetben, amely a lakhatást, amely a devizakárosultak helyzetét illeti.
Egészen elképedve állok itt, amikor a magáncsőd intézménye - amit a Jobbik egyébként a parlamentbe kerülésekor öncsőd címszó alatt terjesztett be és jelentett be - felmerül, ez ugyanis egy állatorvosi lova az egész kérdéskörnek. És pont önök azok, akik azt a bizonyos szöget a zsákból az előbb kibuktatták, hiszen elhangzott előttünk az, hogy 2006-ban, 2007-ben bizony a jelenlegi kormányzó erők egy része ezt benyújtotta; süket fülekre talált. Azt pedig mindannyian tudjuk, hogy majdnem egy év kormányzás után ugyanezek az erők, szövetségeseikkel együttesen természetesen, de nem valósították meg ezt a nagyon fontos vívmányt. Tehát látszik, hogy kormányon nagyon kényelmetlenné válik azon emberek megmentése, akikért kiabálunk ellenzékből.
Ez igazából az egész probléma gyökere, ezen kellene változtatni, és végre meg kellene nevezni - nem csak udvariaskodva, nem csak visszafogottan - a fő felelősöket. Hiszen önök egy olyan rendszerről beszélnek, amelyben a felelősséget megosztjuk az adósok, a kereskedelmi bankok és a magyar állam között. Végre egyszer mondjuk már ki azt, hogy a kereskedelmi bankokra senki nem rakott gyeplőt az utóbbi 20 évben, olyan szabadrablást vittek véghez Magyarországon, amely egyenesen vezetett ehhez a mostani helyzethez, a tekintetben, hogy például az ingatlanokat 110-115 százalékos értékarányban finanszírozták meg, tehát ennyivel adtak többet az ingatlan valós értékénél hitel formájában. Ez a túlhitelezés önmagában időzített bombaként, folyamatosan növekvő lavinaként gerjesztette ezt a problémakört.
Az ellen sem tett senki semmit, hogy - 2001-ben kezdődően egyébként és azóta folyamatosan - a kereskedelmi bankok egyoldalú szerződésmódosítások tömegével áthárítsák a költségeiket a vásárlókra, fogyasztókra, azokra, akikkel szerződést kötöttek. Az ellen sem tett senki semmit, hogy a kereskedelmi bankok a válságadónak nevezett adót - nem is tudom, lehet-e így nevezni - egy az egyben áthárították a fogyasztóikra, vásárlóikra, szerződött ügyfeleikre. Ez már tavaly szeptemberben bebizonyosodott 24 magyar kereskedelmi bank vizsgálata alapján - pontosítok: magyarországi kereskedelmi bank vizsgálata alapján -, amelynek értelmében kiderült, hogy csak szeptember hónapban mintegy 12-30 százalék között emelkedtek a díjtételek, legyen szó akár bankok közötti tranzakciókról, akár számlavezetési díjakról vagy pedig kártyadíjakról. Bebizonyosodott, nem vitatéma, ugyanis papíron van, számok bizonyítják; senki nem tett semmit.
Akkor sem tett senki semmit, amíg éveken keresztül a kereskedelmi bankok mintegy 30 százalékos késedelmi kamatokkal is sújthatták az adósokat, azokat a szerződő feleket, akik nem arra szerződtek, hogy egyéves átfutással adott esetben akár 31-33 százalékkal növekedjen egy átlagos devizahitel törlesztőrészlete. Senki nem írt alá ilyen szerződést Magyarországon. Ha van feladata egy államnak, ha van feladata egy kormányzatnak, akkor az az lehet, hogy a hasonló nemzetközi spekulációktól, az itt teret nyerő és teret foglaló kereskedelmi bankoktól, érdekeltségeiktől megvédje a magyar állampolgárokat, hogy hasonló áthárítások ne következhessenek be.
Ezért ennek értelmében megoldási javaslataink csokrát terjesztettük a Ház elé; nem természetes, de természetszerűleg mindegyik visszadobásra talált. Javasoltuk azt, hogy a végrehajtási jutalékot maximáljuk, mondjuk, 2 százalékos összegben, hogy ne legyen érdekelt a végrehajtó szervezetek összessége abban, hogy minél több ingatlan kalapács alá kerüljön, hiszen ma nem ritka, hogy egy ingatlan esetében egy 10 milliós lakásnál egymilliót is elvisz a végrehajtó vagy a végrehajtási eljárás. Javasoltuk azt is, hogy a bankok esetében nevezzük meg a felelősöket, azokat a folytatólagosan a fogyasztói bizalommal visszaélő magatartást tanúsító bankokat, amelyeknek nem lenne helyük a magyar piacon, ezeket szankcionáljuk, ha pedig erre sem hallgatnak, ha pedig nem változtatnak felelőtlen hitelezési politikájukon, akkor igenis a működési engedélyük kerülhessen felfüggesztésre.
Tehát azt kérem önöktől, hogy a megoldási javaslatok kimunkálása érdekében nevezzük meg a felelősöket, és a felelősök megnevezésén belül arányokat is állítsunk. A Jobbik nem mondja, hogy aki adós, az ne fizessen. Aki tud, az természetesen fizessen. Sőt, a tisztességes profit, a tisztességes tőke és gazdálkodás ellenségei sem vagyunk, hiszen ezek nélkül egy gazdaság nem működhet. Viszont ki kell jelenteni azt, hogy kell hogy legyen következménye annak, hogy ha a kereskedelmi bankok egy jól elhatárolható csoportja éveken, sőt lassan évtizedeken keresztül folyamatosan visszaél a magyar állam bizalmával, gazdatestként használ egy országot, és visszaél a szerződő ügyfeleknek nemcsak a bizalmával, de pénztárcájával, ezáltal szűkítve életterüket, és olyan helyzetet idézve elő, ami ma egy szociális katasztrófába fog torkollni egyértelműen az önök által kilakoltatásinak nevezett moratórium ideje alatt.
Ugyanis a kilakoltatások elindultak és folyamatosan zajlanak, nem lehet megoldásokat találni a felelősök egyértelmű elhatárolása és végre az elszámoltatás nélkül. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés