KUKORELLY ENDRE (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A Lehet Más a Politika egyetért a törvény módosításával, minden törvénymódosítással, amely önként csökkenti a hatalom központosítását, az úgynevezett centrális erőteret, amely a jogosítványok, hatókörök, döntési körök leosztásával a végrehajtó hatalomtól a szakmához való delegálással jár.
A javaslat a sport-világeseményekre való felkészülés és az eredményes szereplés díjazását szabályozza, ezenkívül a nemzet sportolója cím odaítélését is szabályozza. Eddig csupán konzultáltak a már díjazottakkal, ezután a nemzet színésze cím adományozásához hasonlóan a megválasztottak kooptálják az új tagot, amennyiben a létszám 12 alá csökkenne.
Mindezt azért emelem ki, mert néhány hete írásbeli kérdést intéztem Réthelyi miniszter úrhoz arról, hogy miért nyúlt bele a minisztérium szinte példa nélkül a József Attila-díj kuratóriuma fölterjesztésébe, 13 író díjazásába. Azért mondom, hogy szinte példa nélkül, mert ugyan erre még a létezett szocializmusban sem volt példa, de az előző Fidesz-kormány alatt viszont annál inkább. A Lehet Más a Politika szerint a József Attila-díj odaítélésének a szabályozása is a most tárgyalt törvényhez hasonló, a nemzet színésze és a digitális akadémia mintájára módosításra szorul. Eddig ugyanis nem volt akut a kérdés, a szokásjog alapján a végrehajtó hatalom jóváhagyta a szakmai kuratórium javaslatát. Ám az államtitkár - mint válaszában írja - elérkezettnek látta azt a pillanatot, hogy önálló véleménye lévén, az egész szakma javaslatát fölülírva, négy helyen változtasson a konszenzuális névsoron.
Ezzel összefüggésben különösképpen üdvözlendő, hogy a nemzet sportolója ügyében a kormányzat önmérsékletet gyakorolva a döntést a legilletékesebbekhez utalja.
Köszönöm. (Taps az LMP és a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés