Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A vita vége felé meg kell hogy állapítsam azt, hogy az, amiről itt beszélünk, egy egyértelmű válságtünet Magyarország életében. Látható az, hogy Magyarország többszöri csapdahelyzetben szenved és sínylődik manapság. Ennek egyik ága az adósságcsapda. Ugyanígy beszélhetnénk egyébként demográfiai csapdáról és arról a világpolitikai helyzetről, amelynek értelmében, eredményeképpen gyakorlatilag egy gyarmatként szerepelünk mind Európa, mind pedig a világpolitika térképén, és sajnálatos módon az utóbbi húsz év politikumának erői ezt hagyták is.

Tehát egy egyértelmű válságtünet az, amikor egy civilként indult, amúgy nagyon tiszteletreméltó kezdeményezésből egy ilyen vita sarjad, ahelyett, hogy arról beszélnénk - merthogy erről kellene -, hogy a kormányzat milyen hosszú távú víziókkal rendelkezik ezen a területen, mikor kívánja például befejezettnek tekinteni az államadósság komplett problémakörének a kezelését. Rendelkezik-e kitekintéssel arra nézve, hogy mikor mondhatjuk el azt, hogy igen, rendeztük, és Magyarországot növekedési pályára állítottuk?

Látható az, hogy mivel önök sem tudják, hogy 180, 220 vagy 300 évről van szó, ezért nemes egyszerűséggel áttolják ezt majd a következő ciklusokra, a következő kormányzatok kezébe.

(17.50)

Pedig nem lehet a kormányzat magánügyéről beszélni a jelen esetben. Azért nem lehet magánügyről beszélni, mert minden magyar család minden egyes tagja részesül az ország államadóssága visszafizetésének káros hatásaiból. A kivetülő hatások mind demográfiai, mind családpolitikai, mind egészségügyi szempontból abszolút fellelhetők, hiszen számos, nagyon sok racionális beruházás, értékteremtő fejlesztés megvalósítása helyett a terheket rójuk nagyon hosszú időn keresztül, mint a katonatiszt, nyögjük, és közben nem kerül sor olyan beruházásokra, olyan, az életbe, a jövőbe történő befektetésekre, amelyek nélkül Magyarország nem állítható növekedési pályára. Tehát egyértelmű, ahogy a Nyugat hanyatlása tapasztalható Nyugat-Európában, úgy ehhez a zenei díszkíséretet sajnálatos módon Magyarország jelenlegi kormánya is adja, ahogy az előző húsz év kormányai is adták. Igazából ezen kellene változtatni. Azon lehetne elmerengeni, hogyan lehetne kezelni ezt a problémát, akár évtizedes távlatban.

Én el tudom fogadni, hogy önök ezzel egy év alatt lényegében semmit nem tudtak csinálni, de azt nem tudom elfogadni, hogy nem rendelkeznek hosszú távú kitekintéssel, és amúgy nagyon jóravaló, nagyon tisztességes, emberséges civil kezdeményezéseket beemelünk, egyfajta pótcselekvésként ezekről hosszú órákat vitatkozunk - nagyon szükséges ez, bárcsak minden kérdéskört ilyen mélyen kivesézhetnénk -, aztán viszont nem beszélünk arról, hogy mit kellene tenni a valóságban. Hiszen kimutatható a közvetett összefüggés példának okáért a házasságkötési, gyermekvállalási kedv csökkenése, a várható élettartam, de még az öngyilkossági és egyéb önpusztítási hajlamok, valamint a társadalom önfenntartási reflexeinek a pusztulása között, amelyek egyértelműen következnek abból, ha egy társadalom eladósodott, ha nincsenek forrásai, ha nem tudja biztonságban folytatni az életét.

Jelen pillanatban a társadalom létfeltételeit totálisan szétziláló, egyre növekvő eladósodottságról beszélünk, amely ellen a gyógyírt ma többször felhoztuk, de sajnos többször elutasításra leltünk. Pedig ki kell jelenteni, hogy a mai magyar állampolgárok életszínvonala a hetvenes évek életszínvonalára csökkent vissza, és az is látható, hogy jelen pillanatban az életkilátásaink sem valami gyönyörűek, hiszen ha a nyugdíjkorhatárt pár éven belül végleg felemelik 65 éves korra, és egy átlagos magyar férfi mintegy 68-69 leélt évre számíthat, akkor elmondhatjuk azt, hogy három-négy év nyugdíjért senki nem fogja fenntartani ezt a rendszert. Erről beszélünk!

Az államadósság kérdésköre is egy nagyon hasonló dolog, amit nem kizárólag jó szándékú civil kezdeményezésekkel kell kozmetikázni, hanem végre bátorságot kéne tanúsítani, férfi módjára kéne viselkedni a magyar nemzet templomában is, de egyébként is politikusként, államférfiként, ha úgy tetszik. Nagyon keveset látunk ilyet manapság. Szeretném, ha több példát tudnánk erre felhozni. A jelenlegi kormányzati cselekvési körből nem látok ilyet, és nem látunk olyan kiemelkedő tevékenységeket, szerepléseket, amelyek értelmében tárgyalóasztalhoz lehetne ülni azokkal, akikkel lehetne eredményt elérni. Nem csak Lengyelországnak sikerült ez, nagyon sok ország képes volt a gazdaságpolitikai válságból kilábalni. Magyarországnak is sikerülhet, ha végre egyszer szuverén és önálló, önellátásra törekvő kormányzata lesz.

Teljesen egyértelmű, hogy a kormányzat is látja ezt a problémát. Nem hiszem azt, hogy ezzel a civil kezdeményezéssel kívánná megoldani az egész kérdéskört. Hogy látja a problémát, azt az is bizonyítja, hogy külön vizsgálóbizottságot állít fel az államadósság kialakulásának a vizsgálatára. Ez alighanem beismerése annak, hogy itt tudatos folyamatokról van szó, és nem egy természeti katasztrófáról, mint amilyen, mondjuk, a kolontári katasztrófa. Abszolút tudatos folyamatról beszélünk, egy olyan évtizedes folyamatról, amelynek során nemzetközi pénzügyi körök Magyarországot olyan helyzetbe kényszerítették, hogy mint egyfajta gazdatesten lehet rajta élősködni és pénzszivattyúként használni. Ez több fronton is fellelhető. A multinacionális társaságok ezermilliárdokat visznek ki évente adózatlanul Magyarországról különböző hazugságok révén, mint mondjuk, az anyavállalattól bérelt informatikai rendszerek fejlesztése és egyéb butaságok által, amelyek értelmében Magyarország, jelentsük ki, jelen pillanatban pénzszivattyúként működik.

Az államadósság kérdésköre ugyanilyen. Nincs még egy ilyen bőkezű, ennyire jó szolga módjára fizető állam az egész világon. Ezen kellene változtatni, vagy legalább meglebbenteni annak a lehetőségét, hogy igenis változtatni kívánunk ezen. Ezt nem lehet csak az elmúlt nyolc év bűneinek a vizsgálatával elintézni. El kéne jutni oda, hogy folyamatában lássuk ezeket a dolgokat, de még nagyon messze állunk ettől. Ha egyenletesen elterítenénk az ország teljes lakosságán a tartozásállományt, akkor minden magyar családnak 12-13 millió forintot kellene befizetnie ahhoz, hogy Magyarország eladósodottságát 0 szintre tudjuk rendezni. Egyértelmű, hogy ez a társadalom 80 százalékának a teljes háttér-, élettér-, lakás-, ingatlan- és vagyonvesztésével járna, ami totálisan vállalhatatlan. Még egyszer mondom, egy olyan országban, ahol lassan 4 millió koldusról beszélhetünk. Ha az ő vagyonukat akarja egy leendő kormányzat vagy kormányzatok sorozata elkobozni arra, hogy jó katonatiszt módjára fizethessünk, akkor kijelenthető, hogy ez az út nem járható.

Kinőni ezt a válságot semmiféle gazdasági prognózis alapján nem lehet, a Fidesz-KDNP-kormányzat gazdasági teljesítménye alapján pedig pláne nem, hiszen munkahelyteremtéssel nem jár, járt viszont a közmunkaprogramok leépítésével, járt a devizahitelek sorsának rendezetlenül hagyásával, járt a meginduló kilakoltatásokkal, miközben állítólag kilakoltatási moratórium volt, és járt egy teljesen elhibázott adópolitikával, amely mögött felsejlett az a szándék, hogy az egykulcsos adó által majd a nagyobb keresetűeknél több pénz marad, amit ők elköltenek, és a belső fogyasztás révén felpörgetik a hazai gazdaságot. Csakhogy ez nem valósult meg. Mert mit csináltak a fennmaradó összegekkel? Egyrészt megtakarításokba forgatták őket, aminek azonnali haszna nincs a gazdaságon belül, másrészt pedig luxuscikkekre, luxuskiadásokra költötték.

Tehát látható, hogy egy teljes mértékben elhibázott, poros, dohos tankönyvekből vett gazdaságpolitikai húzássorozat vezetett ide, ahol vagyunk. Ki kéne jelenteni, hogy egy megoldás van a probléma kiküszöbölésére, ez pedig az álságos nemzetközi pénzszivattyú leállítása. Tárgyalni kell, mert igenis lenne a tárgyalóasztal túloldalán is más, hiszen senkinek nem érdeke az, hogy Magyarország államcsődöt jelentsen, sokkal jobban megérné mindenféle nemzetközi pénzügyi körnek, például a nagyon jól körülhatárolható osztrák és német pénzintézeteknek is, akiknél az államadósság egy része található, ha tárgyalóasztalhoz ülnénk, s nemcsak átütemezésről beszélnénk, adott esetben a kockázati felárat növelve - egyébként ebben sem vagyunk teljesen biztosak -, hanem végre azt is elérnénk, hogy egyfajta fizetési moratórium felállításával kivárhatnánk azt az időt, amíg a magyar gazdaság erőre kap, újra képes teljesíteni, ezt követően pedig a jogos, de csakis a jogos és az indokolt tartozás megfizethetővé válik. Ez az út azonban nem járható bátorság nélkül.

Én erről a helyről csak arra kérhetem a kormányzatot, hogy képviselői végre viselkedjenek férfi módjára, végre nevezzék nevén a gyereket, beszéljenek a problémáról, és tegyenek is valamit. Szócséplés, egyszerű civil kezdeményezések lenyúlása, átvétele helyett végre saját cselekvési tervvel álljanak elő! (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu