SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az Alkotmánybíróság határozata után, két kormánypárti frakcióvezető nyilatkozatát szeretném felolvasni. Harrach Péter úgy nyilatkozott, hogy az Alkotmánybíróság jogi szempontok alapján hozott döntést, és ezek nem mindig esnek egybe a társadalmi igazságosság követelményeivel. Úgy gondolom, addig jó, ameddig az Alkotmánybíróság a jog és az alkotmány alapján hozza meg a döntéseit, és nem konkrét politikai nyomás és politikai elvárások alapján.

De Lázár János azt nyilatkozta, hogy a Fidesz meggyőződése szerint az Alkotmánybíróság ma Magyarország érdekeivel ellentétes döntést hozott. Erre csak annyit tudok mondani, hogy Magyarország érdeke az, hogy a jogállamiság, illetve az alkotmányosság mindenek előtt legyen, akár a politikai szempontok előtt is.

A másik nagyon érdekes dolog, aminek most a szem-, illetve fültanúi lehettünk, hogy a kormánypárti politikusok az LMP javaslatát már-már jobbnak titulálták a sajátjuknál. Arra kérném önöket - elismerve az önök kellemetlen kommunikációs helyzetét, hogy erőt kell önöknek demonstrálniuk, kérem önöket -, hogy hallgassanak a jogállami meggyőződésükre. Hiszek abban, hogy önökben van ilyen, és kérem, hogy támogassák azt a javaslatot, amit a jogállamiság követelményeinek megfelelőbbnek tartanak.

Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu