DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Szilágyi Péter által elmondottakat hallgatva, valóban, önmagában nem ördögtől való egy ilyen ötlet, hogy kormány-tisztviselői döntőbizottságot hozzon létre a mindenkori parlament - és mi az LMP-nek ezt a javaslatát, ami módosító javaslat volt, tudtuk is, tudnánk is támogatni -, de sajnos ebben a formájában, ha nem is ördögtől, de Fidesztől valónak látszik, és ez úgy tűnik, minőségben nem más, mint a korábbi javaslataik. Vagyis a kormány-tisztviselői döntőbizottságot a miniszterelnök, a tagjait és az elnökét a miniszterelnök nevezi ki az igazságügy-miniszter javaslatára, tehát ez csak egy újabb fórum lenne, ahol a kormánytisztviselők és a köztisztviselők egy előzetes perben, talán megelőzve a bírósági szakaszt, nem éppen jól járnának. Mi ezt vélelmezzük, hiszen az eddigi működésük erre ad okot.
Ráadásul azt is nehezményezzük, hogy magas juttatásban részesülnének, ami, azt gondoljuk, hogy indokolatlan, és csak tovább növelné a bürokráciát, ami ellen elvileg, legalábbis szóban minduntalan és mindig küzd a Fidesz, és ehhez képest újabb és újabb olyan fórumok jönnek létre, amelyek csak növelik a bürokráciát. Ezért mi arra tettünk javaslatot, hogy ezt a kormány-tisztviselői döntőbizottságot törölje el a törvénymódosításból a parlament, és ki is tartunk emellett, ameddig csak lehet.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés