DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány támogatja a Kocsis Máté és Németh Szilárd képviselő urak által benyújtott képviselői önálló indítványt. A kormány támogatja ennek az eseti bizottságnak a létrehozását. Fontosnak tartjuk, közérdeknek tartjuk, hogy fény derüljön az egyenruhás bűnözés hátterére, folyamatára, ennek a bizottságnak a működése is járuljon hozzá ennek a jelenségnek a megszüntetéséhez.

Fontosnak tartjuk, és közérdeknek tartjuk azt, hogy kiderüljenek azok a kérdések, illetőleg pontos választ kapjunk azokra a kérdésekre, amelyek a Gyöngyöspatán történtekre vonatkozóan a képviselői önálló indítványban megfogalmazódtak. Fontosnak tartjuk azt, hogy megtudjuk, hogy kik álltak a mögött az akciók mögött, amelyek megpróbálták Magyarország jó hírét rontani a nemzetközi sajtóban. Fontosnak tartjuk azt, hogy valamennyi kérdésre, amelyeket a képviselői önálló indítvány megfogalmazott, a bizottság 150 napos működése alatt konkrét, precíz és kimerítő választ adjon az eseti bizottság.

Ezért összefoglalóan még egyszer azt tudom mondani, hogy a kormány támogatja az eseti bizottság létrehozását.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu