DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném emlékeztetni a tisztelt képviselőtársaimat arra, hogy az elmúlt év nyarán tárgyalta meg a parlament az egyes szabálysértésekről szóló törvénymódosítást. Ennek során egy olyan javaslatot terjesztettünk elő, amelynek eredményeképpen a tulajdon elleni szabálysértések vonatkozásában is lehetővé vált elzárás büntetés kiszabása. Ezt az elzárás büntetést bíróság szabhatta ki, bírósági titkárok járhattak el ezekben az ügyekben.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Önök, gondolják végig, megszavazták önök ezt a szabálysértési törvénymódosítást? Hiszen ennek eredményeképpen csökkent 40 százalékkal például a bolti lopások száma. Ennek eredményeképpen tudtunk előrelépni, és egy pici előrelépés is számít, higgyék el nekem, a tekintetben, hogy a vidéki Magyarországon a tulajdon e tekintetben megszilárdult. Fontos lépés volt ez, és önök ezt a törvényjavaslatot nem támogatták. Miért nem támogatták ezt a törvényjavaslatot, képviselőtársaim?
Ez is hozzájárult volna ahhoz, hogy még hatékonyabban, még eredményesebben tudjunk fellépni, a rendőrség, a bíróság a tulajdon elleni szabálysértőkkel szemben. Miért nem támogatták, képviselőtársaim?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés